A romániai futsalválogatott szeptember 18-án és 24-én játssza a 2026-os Európa-bajnokság pótselejtezőjét Magyarország ellen. A párosmeccs győztese kvalifikálja magát a szlovén-lett-litván kontinensviadalra.
A Kacsó Endre és Mánya Szabolcs által irányított nemzeti csapat szeptember 9-én, kedden gyűl össze, hogy megkezdje a felkészülést. A szövetségi kapitány 14 játékost hívott meg a keretbe: közülük 13-an a hazai 1. Ligában játszanak, míg az egyetlen légiós éppen a magyar bajnokságból érkezik.
A keret zömét a Marosvásárhelyi VSK és a Galaci United adja, haton az előbbi, öten az utóbbi klubtól kaptak meghívót. Rajtuk kívül egy-egy játékos a másik két székelyföldi csapattól, a VSK Székelyudvarhelytől és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-től csatlakozott a többiekhez.
Az egyedüli légiós a székelyudvarhelyi születésű, jelenleg a Nyíregyházában szereplő Hadnagy István.
A pótselejtező odavágóját Debrecenben, a visszavágót pedig Craiován rendezik.
A romániai válogatott eddig négyszer szerepelt Európa-bajnokságon: Portugáliában 2007-ben, Horvátországban 2012-ben, Belgiumban 2014-ben és Szlovéniában 2018-ban. A legjobb eredményt a 2012-es és a 2014-es tornán érte el, amikor a negyeddöntőig jutott.
Kapusok: Petrișor Toniță (Galaci United), Roberto Voin (Marosvásárhelyi VSK).
Mezőnyjátékosok: Iszlai Richárd, Mihnea Toader, Cherteș Patrik, Sergiu Gavrilă, Vlăduț Dudău (mind Vásárhely), Daniel Araujo, Darius Nastai, Andrei Crăciun, Robert Crișan (mind Galac), Miklós Tamás (VSK Székelyudvarhely), Kanyó Szilárd (Sepsi-SIC), Hadnagy István (Studió Futsal Nyíregyháza).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!