A Marosvásárhelyi VSK elnöke, Szászgáspár Barnabás a csütörtöki sajtótájékoztató keretén jelentette be az új tréner kilétét, illetve vázolta a futsal szakosztály célkitűzését az 1. Ligában.
„Az elmúlt idényben bár sokan nem adtak nekik esélyt, megnyerték a 2. Ligát, feljutottak az élvonalba. A keret nagy része ifi játékos volt, ők az U19-es Román Kupát is elhódították.
Nagyrészt olyan helyi játékosokra építünk, akik városunkban nevelkedtek, de szeretnénk hazahozni olyan vásárhelyi játékosokat is, akik más csapatokban játszanak” – fejtette ki Szászgáspár.
Öt bajnoki címet játékosként, egyet pedig edzőként Marosvásárhelyen ünnepelhetett, míg eddigi karrierje során aranyéremig vezette az azóta megszűnt Csíkszeredai Imperial Wet gárdáját is Cosmin Gherman.
Nem csak az élvonalbeli együttes edzője lesz, hanem a VSK futsal-szakosztályának új koordinátora is. Egy egészséges, a marosvásárhelyi fiatalokra épülő projektet szeretne felépíteni.
A cél nem lehet más, mint az első osztályban való bennmaradás.
„2016-ban voltam itt edző Marosvásárhelyen, akkor egy évig volt lehetőségem, el kellett mennem. Itt van a családom, itt lettem játékos, normális, hogy ebben gondolkodtam, hogy itt dolgozzam. Fel kell élesszük, arra a szintre emelnünk a futsalt, mint az akkor volt.
– nyilatkozta az új tréner.
A Marosvásárhelyi VSK segéd- és kapusedzője Ovidiu Moldovan lesz.
Az U19-es csapatot továbbra is Kacsó Endre irányítja – aki a romániai felnőtt- és ifiválogatott szövetségi kapitánya.
A keret a tervek szerint július 15-én kezdi a felkészülést az új idényre.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!