Az idei teremlabdarúgó 1. Liga mezőnyéből kimagaslott a Galaci United és a Futsal Klub Székelyudvarhely. Igazából az ők meneteléséről szólt az eddigi szezon. Szinte természetes, hogy ők jutottak el az utolsó felvonásig, a bajnoki döntőig.
A finálé – ahogy azt már megszokhattuk – az egyik fél harmadik győzelméig tart. A szakszövetség kijelölte az első négy mérkőzés időpontját.
A csata Galacon indul, május 26-án és 27-én, azaz hétfőn és kedden egyaránt 19 órától. Aztán a harmadik, és ha kell a negyedik meccseket Székelyudvarhelyen rendezik a városi sportcsarnokban. Ezeket június 1-jére és 2-ára tűzték ki. Utóbbiak esetében nincs pontos kezdési időpont, ezt majd a tévétársaság ütemezi be.
Amennyiben szükséges lesz az ötödik összecsapás is, annak időpontját még nem tették közzé, azt a meccset a címvédő otthonában játsszák a székelyföldiek.
A bajnokság idei kiírása alapján alapszakaszból és rájátszásból állt. Az oda-visszavágókat követően az első négy helyezett játszott még egy kilencfordulós play-offot. Ez azt eredményezte, hogy az ide eljutó együttesek ötször néztek farkasszemet egymással.
Az alapszakaszban rögtön a nyitófordulóban rendezték az FK Székelyudvarhely–Galaci United rangadót, ezt a székelyföldiek 5–2-re nyerték. A visszavágón a Duna partiak 7–3-ra diadalmaskodtak.
A rájátszásban két döntetlennel indítottak, előbb 3–3 volt Galacon, aztán 2–2 Székelyudvarhelyen, míg az elsőséget eldöntő meccset az United 7–2-re nyerte.
A sorsolás úgy hozta, hogy az idei kiírás két legjobb csapata a Román Kupában már a negyeddöntőben találkoztak. Azt a találkozót a Duna parti városban rendezték, az FK a végjátékban szerzett góljával 4–3-ra nyerte, később a trófeát is hazavitte.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!