HIRDETÉS

Az FK Székelyudvarhely otthonában ünnepelte újabb bajnoki címét a Galaci United

Újabb bajnoki címet zsebelt be a Galaci united
Fotó: László Ildikó

Székelyudvarhelyi góllal, így apró reménysugárral indult a futsaldöntő harmadik felvonása. Csakhogy a Galaci United erre zsinórban öttel válaszolt, így idén a helyi FK-nak be kellett érnie az ezüstéremmel.

Vasárnap délután a Galaci United úgy érkezett az FK Székelyudvarhely otthonába, hogy egy diadallal lezárja az idei idényt, megvédi címét a teremlabdarúgó 1. Ligában. Összesítésben 2:0-ra vezetett az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában, miután a hazai összecsapásait egyaránt 4–2-re nyerte.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Mindkét táborban voltak hiányzók, a hazaiaknál az edző, Florin Ignat nem számíthatott Bálint Andor játékára, míg a kapus, Petrișor Toniță sem épült fel – bár ő felkerült a játékvezetői lapra. Túloldalt Ricardinho és Crăciun is eltiltását töltötte ezen a meccsen.

HIRDETÉS

Majdnem telt ház előtt, frenetikus hangulatban indult az összecsapás, a vendégeket elkísérte mintegy harmincfős szurkolótáboruk. Az FK a Tompea – Tankó, Dudău, Hadnagy és Dos Santos ötössel indított, mezőnybe a második sor a Kedei, Miklós, Gavrilă, Boga volt, pályára lépett még Kerestély.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Nyíltsisakos volt az elején mindkét együttes játéka, valósággal egymásnak estek a felek. Tompea két nagy védése után a 3. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést, Dos Santos tizenkettőről elvégzett szabadrúgása becsorgott a jobb alsóba. Gyorsan jött a válasz, Cojocaru volt szemfüles, labdát szerzett, az oldalberúgáskor üresen hagyott kaput pedig távolról célba vette, a labda a hálóban pihent meg (1–1).

Két ízben a kapufán csattant a galaciak lövése, nyomás alatt tartották az FK kapuját, a hálóőr pedig egymás után mutatta be a bravúrokat.

A 12. percben ő is tehetetlen volt, egy szögletrúgás után Nastai maradt szabadon, közelről bepöccintette (1–2).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A szünet előtt megvoltak az FK lehetőségei, valamelyest kijöttek a szorításból. Hadnagy, aztán Gavrilă próbálkozásai maradtak ki, így az United megtartotta a minimális előnyét.

A második játékrészben ment előre a házigazda az egyenlítésért, csakhogy a 25. percben az ellenfél lőtt gólt. Szépen kipasszolták a védelmet, A. Sassé pedig bevitte a harmadik találatukat.

Idő lett volna még ledolgozni a kétgólos hátrányt a székelyudvarhelyieknek, tettek is érte, csakhogy az adódó lehetőségeket nem használták ki.

Az utolsó öt percet úgy indította az FK, hogy kockáztatnia kellett, mezőnyjátékosra cserélte kapusát. A húzás nem jött be, A. Sassé elcsípett egy átadást, az üres kapuba passzolt (1–4).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A vendég drukkerek belekezdtek a bajnoki ünneplésbe, kedvenceik teljesen megérdemelten védték meg címüket, a dudaszó előtt még belőtték az ötödiket is.

Székelyudvarhelynek még várnia kell, hogy újból aranyérmet szerezzen, pedig igencsak sok év telt el az utolsó sikerük óta, utoljára 2008-ban nyerték meg a futsalbajnokságot.

A galaciak pedig megállíthatatlanok, hiszen 2020, 2022, 2023 és 2024 után idén is megszerezték az első helyet.

Teremlabdarúgó 1. Liga, döntő, 3. meccs:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United 1–5 (1–2).

Gólszerzők: Leonardo Dos Santos (3.), illetve Iulian Cojocaru (4), Darius Nastai (12.), André Sassé (25., 37., 40).
A három győzelemig tartó párharcot Galac nyerte 3:0-ra.
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Heras továbbra is szárnyal: három ponttal tér haza Bákóból a Sepsi OSK

A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Hetvenhat éves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

`
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Ezekért a pillanatokért megéri csinálni – veretlenül vezeti a bajnokságot a Sepsi-SIC

Hiába a teljesen átalakult keret, pazar formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírását a Sepsi-SIC, amely öt játéknap alatt egyszer sem talált legyőzőre. A csapat edző-játékosa, Mánya Szabolcs őszintén beszélt az érzéseiről és a siker kulcsáról.

Kiélezett csatában döntetlen a székelyföldi futsalderbin

Igazi csemegét láthattak hétfőn este a Szabó Kati Sportcsarnokban: az eddig veretlen Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t fogadta a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómeccsén. A találkozó nagy iramot és rengeteg izgalmat hozott.

Bravúr a javából, megverte a bajnokot a VSK Udvarhely

Hatalmas meglepetésre a Székelyudvarhelyi VSK hazai pályán legyőzte a bajnoki címvédő Galaci Unitedet a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 5. fordulójában.

Zárkóztak a vendégek, de megőrizte előnyét a Kereszthegy

Újabb győzelmet aratott a Kereszthegy SK a másodosztályú futsalbajnokságban: a gyergyóremetei csapat 6–5-re verte a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét.

Pontot mentett a marosvásárhelyi futsalcsapat

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK győzelmi sorozata a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Dévai Autobergamóval szemben hátrányban játszott és csak döntetlent ért el.

Nagyon megy a Sepsi-SIC-nek, a Dévai Westet is kétvállra fektette

Jó formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei idényét a Sepsi-SIC, amely hétfő este sem okozott csalódást rajongóinak. A háromszékiek a Dévai West otthonában gólzáporos mérkőzésen, magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

Úgy játszott a Kereszthegy SK, ahogy az elvárható a címvédőtől

A Gyergyóremetei Kereszthegy SK idegenben játszotta első mérkőzését a teremlabdarúgó 2. Liga új kiírásában. A bajnokok kiváló formát mutattak, sima győzelmet arattak a Kolozsvári Clujana otthonában.

Stabil játékot mutatott idegenben a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata

A korai találattal irányította a meccset a székelyföldi együttes a teremlabdarúgó élvonal idegenbeli összecsapásán. Az ellenfélnek csak a szépítés jött össze.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!