A galaci együttes az alapkörben egyelőre csak az egyik ellenfelét ismeri, a luxemburgi FC Differdange 03 csapatával találkozik. Ebbe a csoportba még két klub kerül, amelyek megnyerik a selejtezőt. Az egyik kvartettben az azeri Araz Naxcivan, az osztrák FC Ljuti Krajisnici, a skót PYF Saltires és az északír Sparta Belfast, a másikban a holland Tigers Roermond, a montenegrói KMF Bako Pivljanin, az albán KF Vllaznia és az izlandi Isbjorninn küzd a továbbjutásért.
A selejtezőmérkőzéseket, amelyek után megismerjük a galaciak további két ellenfelét, augusztus 26–31. között rendezik. Az alapkör küzdelmei, ahol a román bajnok is érdekelt, október 28. és november 2. között zajlanak majd. Ennek helyszíne egyelőre nem ismert, legkésőbb szeptember 4-éig ki fogják jelölni a rendező várost.
A versenykiírás megváltozott az előző szezonokhoz képest, így az alapkörből csak a csoportgyőztes jut tovább a legjobb tizenhat közé.
A BL címvédője a spanyol Palma Futsal, amely az elmúlt három évben, 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is megnyerte legrangosabb klubsorozatot.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!