Kedden a Galaci United–Marosvásárhelyi VSK összecsapással pont került a futsal élvonal alapszakaszára. A 7–1-es eredménnyel zárult mérkőzés előtt már lehetett tudni, hogy ezen két klub mellett még a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC lesz ott a bajnokság következő szakaszában, a rájátszás felsőházában.
A versenykiírás alapján az együttesek magukkal viszik a pontokat, amit megszereztek az oda-visszavágókat követően. Ez alapján a címvédő United és az FK nyeregben érezheti magát: 39 és 36 ponttal kezdik a play-offot.
Miután a rájátszásban mindenki háromszor játszik mindenkivel, így még nem teljesen lefutott a döntőért zajló küzdelem – az első kettő játssza ezt –, a Maros megyeiek egy remek teljesítménnyel elérhetik a finálét, igaz, lemaradásuk eléggé nagy: 28 ponttal kezdik a felsőházat.
A Sepsi-SIC-nek valószínűleg a statiszta szerepkör jut, miután 20 pontot hoztak magukkal.
A székelyudvarhelyiek jól indították az idényt, rögtön az elején legyőzték a Galacot. A visszavágón a Duna-partiaké lett a diadal, közben becsúszott egy vereség a Marosvásárhely otthonában. Az első szezonját az FK-nál töltő Petrișor Toniță szerint eléggé nehéz alapszakaszon vannak túl: „Főképp az utolsó találkozók okoztak fejtörést, mert sok volt a sérülés, aztán eltiltások miatt is voltak hiányzóink. Nagyon reménykedem, hogy a rájátszásra mindenki visszatér, összeáll a keret, úgy vihetjük végig a bajnokság ezen részét, ahogy azt elvárjuk magunktól, illetve a szurkolóknak is minél több örömöt szerezünk”.
Ami pedig a folytatást illeti, a román válogatott elsőszámú kapusa szoros rájátszásra számít: „Nem nagy a különbség ezen négy csapat között. Minden meccsre úgy kell kimennünk, hogy meg kell nyernünk. Egységesen, odaadással erre képesek is vagyunk.
A felsőházban számunkra a döntőbe kerülés a célkitűzés” – mondta el a Székely Sportnak a hálóőr.
Az FK Székelyudvarhely csapatkapitánya, Tankó Levente úgy látja ezt a tizennégy találkozót követően, hogy lehetett volna jobb is: „De összességében elégedett vagyok az alapszakaszbeli szereplésünkkel. Az új játékosok elég jól beilleszkedtek. Egyedül a Marosvásárhely elleni vereségünk lóg ki a sorból, jobban oda kell figyelnünk, hogy a rájátszásba ilyen kisiklásaink ne legyenek.
Kemény rájátszásnak nézünk elébe. Számunkra csak az az elfogadható, ha ott leszünk a végső elszámolásnál, a döntőben” – fejtette ki a játékos.
A teremlabdarúgó 1. Liga egy kis szünetet vesz a válogatott Eb-selejtezője miatt. Két hét múlva indul a rájátszás felsőháza.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 14 | 13 | 0 | 1 | 95-25 | 39 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 14 | 12 | 0 | 2 | 119-34 | 36 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 14 | 9 | 1 | 4 | 91-48 | 28 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 14 | 6 | 4 | 4 | 57-43 | 22 |
5 | Dévai West Dévai West | 14 | 6 | 1 | 7 | 60-50 | 19 |
6 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 14 | 3 | 2 | 9 | 45-137 | 11 |
7 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 14 | 3 | 0 | 11 | 42-102 | 9 |
8 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 14 | 0 | 0 | 14 | 0-70 | 0 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!