Hirdetés

Nagy verést kaptak a címvédőtől a vásárhelyi futsalosok

Felejtős meccsen vannak túl a vásárhelyiek
Fotó: Facebook/Marosvásárhelyi VSK, Kádár Csongor Krisztián

Nagyarányú vereséggel zárta a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszát a Marosvásárhelyi VSK, kedden este egyértelműen alulmaradt a Galaci United otthonában.

2025. január 21., 20:16

Az őszi hazai mérkőzésen a fiatal marosvásárhelyi csapat megdolgoztatta a bajnokot, rendkívül fordulatos csatában kapott ki, ezúttal viszont gyenge teljesítménnyel rukkolt elő és így esélye sem volt.

Pedig az alapszakasz utolsó találkozójának nagy tétje volt mindkét fél számára,

a címvédő az első helyet igyekezett megtartani, míg a harmadik helyen álló VSK egy sikerrel öt pontra megközelíthette volna vetélytársát, valamint a szintén az aranyéremre pályázó FK Székelyudvarhelyt.

Hirdetés

A galaci együttes sokkal határozottabban kezdett és az elején bár kihagyta a nagy helyzeteit, a vásárhelyiek védelmi hibáinak következtében mégis sikerült két gólos előnyt kialakítania, ennyivel vezetett a szünetben.

A folytatásban sem javult fel a VSK játéka, amely nem tudta komoly nyomás alá helyezni a hazai kaput.

Ráadásul, védelemben nagyon sebezhető volt a vásárhelyi csapat,

amely további öt gólt kapott, a hajrában pedig csak a szépítésre futotta a részéről.

A 7–1-es vereséggel a Marosvásárhelyi VSK az első két helyezetthez képest nagy hátrányban kezdi a bajnokság felsőházi rájátszását, ahol háromszor találkozik a Galaci Uniteddel, az FK Székelyudvarhellyel és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-kel.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 14. forduló:
Galaci United–Marosvásárhelyi VSK 7–1 (2–0).
A VSK gólszerzője: Küsmödi.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 14. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
14
13
0
1
95-25
39
2
Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely
14
12
0
2
119-34
36
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
14
9
1
4
91-48
28
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
14
6
4
4
57-43
22
5
Dévai West Dévai West
14
6
1
7
60-50
19
6
Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti
14
3
2
9
45-137
11
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
14
3
0
11
42-102
9
8
Temesvári CFR Temesvári CFR
14
0
0
14
0-70
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!