Hirdetés

Visszahívta Miklós Editet és az elnökséget a Magyar Síszövetség küldöttgyűlése

Archív
Fotó: Mohai Balázs/MTI

2020. július 30., 22:05

A Magyar Síszövetség csütörtöki küldöttgyűlése visszahívta a szervezet elnökét, Miklós Editet és az elnökséget.

2020. július 30., 22:05

A szövetség közleményében kiemelte, a küldöttgyűlés – miután elsöprő többséggel elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját – 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás mellett visszahívta az elnökséget. Hozzátették, ezt követően jelölőbizottságot hoznak létre,

az új küldöttgyűlést pedig szeptember 11-re hívják össze.

„Furcsállom, hogy a beszámolót elfogadta a küldöttgyűlés, majd ennek ellenére visszahívott engem és az elnökséget” – nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit. „Amiért elvállaltam a posztot, azt megtettem,

ami a tudásomból tellett, azt véghezvittem.

A sportolókért dolgoztam, olyan szakmai programot dolgoztunk ki, amelynek már látszottak az eredményei, de lehet, hogy másra van szükség” – tette hozzá a világkupa-dobogós, olimpiai hetedik korábbi lesikló, aki

egyelőre nem tudott arra válaszolni, hogy ismét jelölteti-e magát elnöknek.

Miklós Edit hosszú folyamat végén került a szövetség élére, 2018 áprilisi visszavonulása után pár nappal választották meg a posztra, ám csak annak az évnek az őszén kezdhette meg a munkát, miután a bíróság visszamenőleg bejegyezte elnöknek.

Kapcsolódó

Kapcsolódó

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Hiába a székely játékosok góljai, újra kikapott a magyaroktól a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését elveszítette a romániai teremlabdarúgó-válogatott a horvátországi Futsal Week barátságos tornán, ahol az ötödik helyért lejátszott gólgazdag találkozón 8–5-re kikapott Magyarországtól, így az utolsó pozícióban végzett.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ez is érdekelheti

A kosarasoknál kupameccsek, pályán a Marosvásárhelyi VSK – a keddi sportműsor

A férfi kosárlabda Final 8-ra jutás a tét, a visszavágókat rendezik. A Marosvásárhelyi VSK egypontos hátrányban várja a Nagyszeben elleni összecsapást. Kerékpár, kézilabda és labdarúgás még a kínálatban.

Adománygyűjtés a sóvidéki birkózósport javára

A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 12-én, a budapesti Operaházban rendezi meg a 68. Nemzeti Sportgála díjátadót. Az eseményhez kapcsolódva gyűjtést szerveznek az 1936-os birkózó olimpiai bajnok nevét viselő korondi Lőrincz Márton SC számára.

Megismertük az idei esztendő legjobb Maros megyei sportolóit

A Maros Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság közzétette a 2025-ös évre vonatkozó rangsorát, amelyet a sportolók az országos és nemzetközi versenyeken elért eredményeik alapján állítottak össze.

Termelték az érmeket a csíki tekvandósok a kupaküzdelmeken

Több korosztályban és szinte minden versenyszámban érmes helyezéseket szereztek a Csíki Titánok versenyzői a Jászvásáron az elmúlt napokban megrendezett 2025-ös Román Kupa küzdelmein.

Alpesi sí, terepkerékpár és az FK Csíkszereda kiszállása – a hétfői sportműsor

Az FK Csíkszereda idegenbeli mérkőzése zárja a Szuperliga aktuális fordulóját, a nap korábbi szakaszában alpesi sí és terepkerékpár is képernyőre kerül.

A legjobb tizenhat között búcsúzott a nemzetközi porondtól a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

A sors úgy hozta, hogy a továbbjutásért játszott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupában az osztrák ellenfelével szemben. Parázs meccset hoztak össze.

Téli sportok, topligák és bukaresti rangadó – vasárnap a képernyőn

Tartalmas sportprogram vár ránk Advent negyedik vasárnapján, a téli sportok kedvelői bőven találnak versenyeket, a topligákban pályán a Barcelona, valamint a Bayern, a Szuperligában bukaresti rangadót rendeznek az FCSB és a Rapid között.

A BL-ből érkező együttessel szemben fejet kellett hajtania a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak

A házigazdák multinacionális csapata túl nagy falatnak bizonyult a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK-nak a férfi asztalitenisz Európa Kupa második játéknapján. Érvényesült a papírforma, de voltak egészen jó pillanatai a vendégeknek.

Este rangadók, napközben világkupák – bőséges a szombati sportműsor

Változatos sportkínálat várja a nézőket a tévében: a program téli sportokkal és rögbivel indul, majd focirangadók, világkupák és döntők színesítik a szombati műsort.

Minden meccsét kijátszotta az olaszok ellen a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Igazi adok-kapok csatát hozott a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK első találkozója a férfi asztalitenisz Európa Kupában. Vezettek, az olasz ellenfél fordított, hogy az utolsó párban dőljön el, ki nyeri a párharcot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!