Hirdetés

Miklós Edit úgy érzi, vezetőként többet tud tenni

Miklós Edit szoros együttműködést szeretne a klubokkal

2018. április 18., 19:18

Székelyföldi elnöke van a Magyar Síszövetségnek: vasárnap Miklós Editet, a 2014-es téli olimpián 7. helyezett lesiklólányt választották a szövetség élére. A hirtelen bejelentett visszavonulása után sportolóból sportvezetővé előrelépő, csíkszeredai születésű Miklós Editet Budapesten értük el, a történtekről, illetve az elképzeléseiről kérdeztük.

2018. április 18., 19:18

– Fontos elhatározást hozott az elmúlt napokban: pontot tett sportolói pályafutása végére, és elindult a síszövetség elnökválasztásán. Nehéz volt a döntés?

– Nem volt könnyű, viszont a helyzet hozta magával a döntést. A korábbi vezetőséggel, a Bajai–Vámos duóval nem tudtam volna profi módon folytatni a pályafutásomat, velem nem terveztek a következő idényre, az edzőimmel sem beszéltek. Ezert úgy éreztem, vezetőként többet tudok tenni a magyar sísportért. Sportolóként már mindent megtettem, ami tőlem telt.

– Az eddigi elnök, Bajai András szerint törvénytelenül hívták össze a közgyűlést. Mi erről a véleménye?

– A mi jogászaink szerint törvényesen történt az összehívás. A tagság tíz százaléka kérvényezte a közgyűlés összehívását, és a három ellenőrző bizottságból ketten lemondtak. Ilyen alapon Bajai Andrásnak is kötelessége kellett volna legyen, hogy összehívja a közgyűlést. Mivel ő nem tette, a szövetség alelnöke hívta össze.

Hirdetés

– Megválasztása után azt nyilatkozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fennmaradjon a sínemzetek térképén. Tömören, röviden, melyek a rövid és hosszú távú tervek?

– Elsősorban egy olyan struktúra kitalálása, a klubokkal közösen, ami azt eredményezi, hogy a serdülő kor után ne hagyják abba a gyerekek a versenyzést. Szoros együttműködést szeretnénk a klubokkal, az északi szakágakat pedig legalább arra a szintre felhozni, mint az alpesieket.

– Arról is beszélt, hogy el szeretné hozni a békét a magyar sísportban. A választást fölényesen, 26:2 arányban nyerte meg. Kik szavaztak ön ellen?

– Ez egy titkos szavazás volt, úgyhogy nem tudom, ki szavazott ellenem.

Sérülései miatt hagyta abba pályafutását a csíki sportoló. Archív •  Fotó: Mohai Balázs/MTI Galéria

Sérülései miatt hagyta abba pályafutását a csíki sportoló. Archív
Fotó: Mohai Balázs/MTI

– Kaszó Klárának fontos tisztsége van a Nemzetközi Síszövetségnél (FIS). Lehet ezt majd a magyar sísport számára hasznosítani?

– Mindenképp lehet hasznosítani Klára kapcsolati rendszerét, és azt a sok tapasztalatot, amit az évek során megszerzett.

– Az elnökség tagja lett a szintén csíki Szőcs Emőke sílövő. Vannak tervei az erdélyi sísporttal, esetleg tervezik a foci és a hoki mintájára egy síakadémiát indítani Székelyföldön?

– Elképzeléseink közé tartozik egy akadémia létrehozása. Rengeteg tehetséges és ügyes fiatal síző van Erdélyben. Szeretnénk segíteni az otthoni kluboknak, esetleg bevonni őket a magyar versenyrendszerbe is.

Életrajzi adatok

Miklós Edit 1988. március 31-én született Csíkszeredában. 2011-ig Románia színeiben indult, majd a magyar állampolgárság megszerzése után, 2011 januárjától Magyarországot képviselte. Ifjúságiként ötödik és hatodik helyezést ért el a világbajnokságokon. 2010-ben román színekben szerepelt az olimpián, de a lesiklásban megsérült. Három alkalommal szerzett világkupapontokat. A székelyföldi síző 2010. november 3-án magyar állampolgárságot kapott, és ezzel a FIS szabályzata szerint a legfontosabb feltétel már fennállt ahhoz, hogy országot válthasson. A sportdiplomáciai sikert 2011. január 17-én jelenthette be a magyar síszövetség. Magyar színekben 2011-ben a németországi Garmisch-Partenkirchenben rendezett világbajnokságon szuper kombinációban 23., szuperóriás-műlesiklásban 31. helyezést ért el. 2012. január végén St. Moritzban világkupaversenyen 30. lett kombinációban. Ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női világkupa-pontszerzője. A 2014-es téli olimpiai játékokon 7. helyezést ért el lesiklásban, ami az alpesi számban, illetve az összes síszakágat tekintve is minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye. 2015. január 24-én lesiklásban St. Moritzban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogóját világkupaversenyen, harmadik helyezett lett. 2017. január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseében tartott lesiklóedzésen súlyos térdsérülést szenvedett, aminek következtében sokkos állapotban szállították kórházba. Felépülése után újra versenyezni kezdett, és célja az volt, hogy elinduljon az olimpián. Ezt azonban egy újabb sérülés akadályozta meg 2018 januárjában, amikor a Kleinkirchheimben rendezett szuper-óriásműlesikló futamon a célba érkezés után elesett, és súlyosan megsérült. Térdszalagszakadást szenvedett, így az olimpián nem tudott indulni.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!