Hirdetés

Új szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda

Fotó: Két keréken Los Angelesbe

Látássérült kerékpáros szakosztállyal bővült a VSK Csíkszereda – július közepétől készül és versenyez Blága Emőke és Péter Ágnes, akik Ruzsa Lehel irányítása alatt első női tandemcsapataként világkupán és Európa-bajnokságon is szerepeltek már.

2026. július 19., 13:38

,,Az ötlet onnan indult, hogy Ruzsa Lehel megkeresett, segítsek neki egy olyan termet találni, ahol az általa edzett sportolók téli időszakban görgőn tudnának edzeni. Akkor mesélte el, hogy a látássérült Emőke és pilótája, Ágnes tandemkerékpárban versenyeznek. Elkezdtünk egyeztetni a várossal, és mivel a városvezetés nyíltan fogadta a kezdeményezést, így elindítottuk a folyamatot” – emlékszik vissza Ábrahám Előd, a VSK Csíkszereda elnöke az első lépésekre.

Egy részletes felmérést követően, elkészítettek egy fejlesztési stratégiát erre a sportágra is. Ezzel egy időben pedig megtörtént a hivatalos átigazolás is, melynek időzítése ugyanakkor költséghatékony is volt, a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) ugyanis július 1–10. között ingyenes átigazolási lehetőséget kínál. ,,Így szerencsésen eljutottunk odáig, hogy a sportolók most már itt is vannak” – emelte ki a VSK elnöke.

Hirdetés

Blága Emőke és Péter Ágnes célja a 2028-as Los Angeles-i paralimpián való részvétel, azonban a fő cél mellett a szakvezetés szerint a legfontosabb a lányok egészséges felépítése és fejlesztése.

Az ötkarikás játékokon való részvétel fontos feltétele, hogy a sportolók nemzetközi versenyeken megméretve pontokat gyűjtsenek be. ,

Mivel most kezdtük el a közös felkészülést, és 18-án kezdődik a következő verseny, a szinteket most fogjuk igazán látni. Azt tudni kell, hogy Romániában a két lány úttörőnek számít. Nem szeretnénk többet várni el a lányoktól, mint ami fizikailag lehetséges”

– folytatta.

•  Fotó: Két keréken Los Angelesbe Galéria

Fotó: Két keréken Los Angelesbe

A tandem esetében fontos, hogy a teljesítmény két emberen múlik a pályán, éppen ezért nagyon komoly bizalom kell kialakuljon egymással szemben. Ebben a lányok nagyon jól állnak. Májusban már nemzetközi versenyen szerepeltek Emőkéék, az olasz Montesilvano városában, ahol a 15. helyen végeztek. A klubelnök szerint, a két lánynak sikerült javítania a saját idején, és edzőjük folyamatosan úgy alakítja az edzésterveket, hogy minél jobban fejlődhessenek a sportolók. Az edzéstervek, versenynaptárak és a fejlődés nyomonkövethetők a VSK újonnan fejlesztett, személyre szabott digitális rendszerében.

Nyitás új sportágak irányába

Az új szakosztállyal való bővítés után adott a kérdés, a VSK tervez-e új sportágak felé nyitni.

Ábrahám szerint az új sportágak szempontjából fontos lépés volt, hogy a VSK, az ISK és a Sportklub szerződést kötött azzal kapcsolatban, hogy összedolgozhassanak a különböző szakosztályok nevelésében. Ennek következtében az alpesi sí területén terveznek együttműködni. Itt ,,ugyanaz az elképzelés, mint a snowboardnál: olyan sportolókat hozzunk át, akik számára a válogatottal és szponzorokkal közösen tudjuk biztosítani a szükséges feltételeket. Szerintem, Csíkszereda nem tud egyedül fenntartani olimpiai szinten ilyen sportágakat”.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

Tárgyalások kezdődtek el a gyorskorcsolya kapcsán, annak tekintetében, hogy a Sportiskola és Sportklub közösen működjenek közre, jégidő, felkészülés, egészséges konkurencia szempontjából. ,,A tervek szerint a VSK-nál lenne a koordinálás. Nem szándékszunk átvenni a sportolókat, csak azért, hogy nekünk szállítsák az eredményeket. Nekünk elegendő az, hogy városi színekben a sportág fejlődik, és mi ehhez hozzáadott értéket tudtunk nyújtani” – tette hozzá.

A műkorcsolya februárban megszűnt. Ennek többféle oka volt, de leginkább az országos szövetségi patthelyzet okozta a legnagyobb fejetlenséget, mindenki úgy értelmezhette a sportágat, ahogy neki épp megfelelt. Jelenleg a sportág újjáépítésén tevékenykednek. A korcsolyaszövetség újraalakult, amint véglegesítődik a lecsatlakozási folyamat, elindítják újból a szakosztályt.

,Mi már elkezdtük a tárgyalásokat egy edzőnővel. Jelenleg ugyanis, tudomásom szerint, alig vannak szakképesítéssel rendelkező edzők a műkorcsolyában”

– mondta Ábrahám.

•  Fotó: Borbély Fanni Galéria

Fotó: Borbély Fanni

A hódeszkához hasonlóan a műkorcsolya esetében is azt a megoldást találják ideálisnak a VSK-nál, hogy az utánpótlás egy külsős klub kezében legyen, majd a Városi Sportklub azon sportolókat vegye át, akik már egy bizonyos szintet elértek fejlődésük során. Ez költséghatékony és fenntartható.

A napi edzések és versenyek mellett a jövőben a klub kötelékébe tartozó versenyzők és edzők számára különböző képzéseket terveznek indítani.

Ezek közül az egyik legfontosabb cél, hogy a csapatnál mindenki elsajátíthassa az elsősegély nyújtás helyes és szükséges lépéseit. ,,Jelenleg 314 sportolónk van, így a kb. a város 1%-át tudnánk erre nevelni” – összegzett a VSK elnöke.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Visszatért Székelyudvarhelyre a közönségkedvenc kézilabdázó

Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Három székelyföldi kiszállás, pályán a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mozgalmas szombat vár a székelyföldi csapatokra: az FK Csíkszereda női együttese Kolozsváron, a Sepsi OSK Botoșani-ban, míg a csíki férfiak Aradon lépnek pályára. A nemzetközi kínálatban Forma–1, US Open és több rangadó is helyet kap.

Pályán a Real Madrid és a Kolozsvári CFR – pénteken a tévében

Folytatódik a Vuelta és a US Open, kezdődnek az újabb fordulók a focibajnokságokban: a Szuperligában a Kolozsvári CFR a Farult fogadja, míg a La Ligában a Real Madrid a Betishez látogat. A magyar női kosárlabda-válogatott megkezdi szereplését a vébén.

Zárul a Román Kupa csoportkörének nyitófordulója, Győr–Fradi az NB I-ben – a csütörtöki sportműsor

Két mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Román Kupa csoportkörének első fordulójából. A magyar élvonalban a címvédő az ezüstérmessel csap össze. US Open és Vuelta a kínálatban.

Ellenfeleket kapott, házigazda lenne az Európa Kupában a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szövetség kisorsolta a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörének sorsolását. A BL-től búcsúzó Székelyudvarhelyi ISK-SZAK jelezte, megrendezné a 16 csapatos tornát.

Kupameccsek és US Open, idegenben játszik az FK Csíkszereda – a szerdai sportműsor

Megkezdi szereplését a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda, első kiszállást online követhetjük, miközben folytatódnak az US Open küzdelmei. A női röplabda Eb-n negyeddöntőket rendeznek, este pedig a Bayern München is pályára lép.

„A közönséget jobban sajnáltam, mint saját magamat” – Kádár László rengeteget kapott a budapesti versenytől

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét ünnepelte Kádár László a budapesti Hungarian Darts Trophy keretében, a marosvásárhelyi játékos rögtön megnyerte első PDC-mérkőzését. A rangos verseny után nyilatkozott a Székely Sportnak.

Újabb rangos díjat nyert Magyarországon a Bölöni-film

A bemutatása óta több rangos szakmai és közönségdíjat is elnyert Kollarik Tamás és Szabó Attila alkotása, a Bölöni, az erdélyi legenda. Ezúttal a Veszprém-Balaton Filmpiknik keretében az egész estés mozifilmek között bizonyult a legjobbnak.

Rajtol a Román Kupa csoportköre, Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc a programban

Az első játéknapot rendezik a Román Kupa főtábláján, a keddi programból kiemelkedik a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc. Képernyőre kerül egy német kupameccs is, új forduló kezdődik a női kézibajnokságban, folytatódik a La Vuelta és az US Open.

A földharc új királya: Barbocz Mátyás megállíthatatlan a küzdősportok világában

Európa-bajnoki aranyéremmel koronázta meg eddigi pályafutását a háromszéki Barbocz Mátyás. A 20 éves dzsudoka elképesztő áldozatok után ért fel a csúcsra.

A BL-től búcsúzott, a nemzetközi porondtól nem a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Mindhárom mérkőzését elveszítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körében a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A székelyföldiek az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplésüket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!