Szombaton délután hazai környezetben, a városi sportcsarnokban játszotta a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörének második fordulójának meccsét a lengyel Gwiazda Bydgoszcz gárdájával.
Az első párharcban Sebastian Loso nem igazán tudta tartani a lépést az egy fokozattal gyorsabb asztaliteniszt játszó hongkongi ellenfelével szemben. Jórészt minden harmadik labdamenetet nyerte meg ellene a hazaiak svéd idegenlégiósa.
György Szilárd első szettje is gyorsan elment, a másodikban hatnál még kiegyenlített, de aztán behúzta ezt a játszmát is, egy kicsit később pedig már a második pontot is a moldáv Vladislau Ursu a vendégeknek.
A harmadik összecsapás elején úgy tűnt, hogy a spanyol Carlos Caballero is villámgyorsan lepörgeti a meccsét Tamás Szabolcs ellen. Az első szett után megrázta magát az udvarhelyi születésű asztaliteniszező, megfordította az állást, aztán a szuper tiebreak volt a döntő. 4–4-ig fej-fej mellett haladtak, az utolsó két pont Tamásé lett, így szépített az ISK-SZAK.
Loso és Ursu jöttek vissza az asztalhoz. Beigazolódott, hogy a lengyel klub első- és második számú játékosa ezen a napon sokkal jobb formában játszott, mint a székelyföldieké.
3–1-re nyert a Bydgoszcz, ez azt jelenti, hogy az utolsó, harmadik forduló összecsapásainak eredményeitől függetlenül a György István által irányított gárda nem juthat tovább a csoportból, ebben az idényben befejeződik számukra a nemzetközi szereplés.
A vasárnapi meccsen 18 órától az osztrák Wiener Neustadt csapatával zárják az Európa Kupát az udvarhelyiek a városi sportcsarnokban.
Férfi asztalitenisz Európa Kupa, csoportkör, 2. forduló:
Székelyudvarhelyi ISK-SZAK–Gwiazda Bydgoszcz 1–3,
Wiener Neustadt–Nino Prága 3–2.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!