A román ralibajnokság hetedik versenyét, a hétvégén lezajlott Vâlcea Ralit történelmi siker fémjelezte: Simone Tempestini tizedszer is megszerezte az országos bajnoki címet. A székelyföldi versenyzők számára azonban ugyancsak tartogatott örömöket a nehéz murvás futam, hiszen több páros is dobogós helyezéssel zárt.
A Bíró Antal–Sprencz Tamás kettős Can-Am Maverick RX-szel teljesítette a futamot, és az R07-es kategóriában a második helyen végeztek. Sprencz elmondása szerint technikai gondok nehezítették dolgukat, de végül sikerült célba érniük és megszerezniük a második helyet a kategóriában.
– fogalmazott Sprencz, aki hangsúlyozta: idén csak a murvás futamokon álltak rajthoz, a bákói verseny elmaradása miatt végül háromszor.
Három hónapos kényszerkihagyás után ismét rajthoz állt az Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre alkotta csíkszeredai páros. A Hyundai i20 N Rally2-vel versenyző duó a hetedik helyen zárt az összetettben.
Teslovan lánya, Alexandra külön is villantott: megnyert egy gyorsaságit az elsőkerekesek kategóriájában, ám végül baleset miatt fel kellett adniuk a küzdelmet.
A Vári Ferenc–Sipos Hunor székelyudvarhelyi páros Dacia Sanderóval kiválóan teljesített: kategóriájukban dobogós helyezésekkel tértek haza. Szintén dobogós helyen zárt kategóriájában a Sabina Alexandra Ghiormescu és a csíkszeredai Csikós Sándor kettős.
A futamot Simone Tempestini és Carmen Poenaru (Škoda Fabia RS) nyerte, megelőzve a Maior testvéreket, Norbertet és Francescát, valamint az Andrei Gîrtofan–Tudor Septimiu Mârza párost.
A kolozsvári pilóta ezzel bebiztosította a 2025-ös szezon abszolút bajnoki címét, és immár tízszeres román bajnoknak mondhatja magát.
A bajnokságból két aszfaltos viadal maradt hátra: a Brassó–Kézdivásárhely Ralit október 18–19-én rendezik, majd az Argeș megyei futam zárja a szezont október végén és november elején.
A Tempestini által már megnyert abszolút és murvás cím után a legnagyobb tét a második hely megszerzése, nagy csata várható Andrei Gîrtofan és Norbert Maior között, valamint az egyes kategóriák első helyéért is zajlanak még a küzdelmek. A székelyföldi versenyzők jó eséllyel tovább gyarapíthatják idei eredményeiket a szezon hajrájában.
Vâlcea Rali, nyílt verseny (57 induló): 1. Simone Tempestini / Carmen Poenaru (Škoda Fabia RS Rally), 2. Norbert Maior / Francesca Maior (Citroën C3 Rally), 3. Andrei Gîrtofan / Tudor Septimiu Mârza (Škoda Fabia RS Rally), … 7. Adrian Teslovan / Cseh Vajk Imre (Hyundai i20 N Rally2), … 24. Bíró Antal / Sprencz Tamás (Can-Am Maverick RX, RS), … 27. Sabina Ghiormescu / Csikós Sándor (Renault Clio Rally 5), … 34. Vári Ferenc Zoltán / Sipos Hunor (Dacia Sandero).
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!