Hirdetés

Minden résztvevő érmet kapott a csíki futóversenyen – képtörténet

Futóversenynek kényelmetlen helyről rajtoltak. Az első pár száz méter akadálypróba volt
Fotó: Borbély Fanni

2024. június 02., 10:58

Közel négyszázan vettek részt Csíkszeredában a június elsején megrendezett Olimpiai napi futóversenyen. A verseny után nem díjaztak senkit, azonban minden beérkező emlékérmet kapott.

2024. június 02., 10:58
Futóversenynek kényelmetlen helyről rajtoltak. Az első pár száz méter akadálypróba volt •  Fotó: Borbély Fanni

Futóversenynek kényelmetlen helyről rajtoltak. Az első pár száz méter akadálypróba volt
Fotó: Borbély Fanni

Nagyon sok autó parkolt szombaton a csíkszeredai Hősük utca járdáira, a Vákár Lajos Műjégpálya hátsó bejárata és a Hargita Megyei Sportigazgatóság közötti részre, ahol a futóverseny rajtja volt, de ha nehézkesen is, a közel 400 fős mezőny kikerülte az autókat, és teljesítette a kb. 1800 méteres távot.

Hirdetés

„Köszönjük a 399 résztvevőnek, és mindenkinek aki ennek az eseménynek a megszervezésében besegített” – mondta el a verseny végén Ábrahám Előd főszervező, akitől megtudtuk, hogy minden szaladó győztes volt, minden rajthoz álló emlékpólót, minden beérkező pedig emlékérmet kapott ajándékba.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A csíkszeredai, Olimpiai napi futóversenyt a Román Olimpiai és Sport Bizottság (COSR) Hargita megyei fiókszervezete és a Hargita Megyei Sportigazgatóság rendezte, az útvonal pedig a következő volt: Hősök utca – Ifjúság utca – Bolyai utca – Szász Endre utca – Vár tér – Nicolae Bălcescu utca – Hősök utca.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

Az Olimpiai Napot 1987 óta tartják, annak emlékére, hogy 1894. június 23-án Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére összeült Párizsban a Kongresszus az olimpiai játékok felújítására, amelyen elhatározták az olimpia eszme újjáélesztését.

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Kolozsvári fociderbi, pályán a székelyudvarhelyi futsalcsapat – a hétfői sportműsor

Nem akármilyen, hanem az U–CFR meccsel zárul a labdarúgó élvonal rájátszásának első játéknapja. A teremlabdarúgó 1. Ligában a VSK Székelyudvarhely találkozóját tűzték műsorra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!