Hirdetés

Kovács „Kokó” István: „a legjobbkor hagytam abba”

Kovács „Kokó” István: „Fejben dől el minden, úgy kell felfogni, hogy nyerni jöttünk és akkor meglehet az érem”
Fotó: Pinti Attila

Az idei Tusványosra meghívót kapott Kovács István is, ismertebb nevén „Kokó”, aki profi ökölvívó karrierje alatt nyert világbajnoki címet, Eb-címet, olimpiai aranyat is. Tusnádfürdőn megosztotta pályafutása legfontosabb tapasztalatait és tanulságait.

2024. július 24., 17:31

Szerdán délután a Buzánszky Jenő sportteraszon Kovács „Kokó” István és S. Tóth János beszélgetett a korábbi profi sportoló karrierjéről. Kezdésként az 1992-es olimpiáról beszélt, ami a legelső ilyen szintű kihívás volt az életében, ráadásul toronymagasan aranyérem-esélyesként érkezett, és „csak” a bronzérem jött össze neki.

„Ez volt életem első olimpiája és hatalmas nyomot hagyott bennem, határozottan kijelenthetem, hogy mérföldkőnek számít. Azt tudni kell, hogy amikor én belecsöppentem az ökölvívás világába, 1988-ban Magyarország ebben a sportágban éppen nem volt jelen az ötkarikás játékokon. Junior Európa-bajnokként vágtam neki az eseménynek, ráadásul 31 veretlen nemzetközi meccs is a hátam mögött volt, így magabiztos voltam.

Ennek ellenére be kellett érnem a bronzéremmel, ez pedig hatalmas csalódás és kudarc volt számomra. Ilyen fiatalon nagyon nehezen tudtam ezt feldolgozni, annak ellenére, hogy egy olimpiai bronz is hatalmas siker”

– mondta el a sportteraszon Kovács István.

Hirdetés
•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ezt követően arról beszélt, hogy négy évvel később már ráérzett, hogy mi lehet a megoldás egy ilyen helyzetre és sokkal másképp teljesített az atlantai olimpián.

„1996-ban már másképp vágtam neki ennek az eseménynek. Tudni kell, hogy ekkor én már nyertem világbajnoki címet, ezért volt egy olyan gondolatmenetem, mintha nem is olimpián lennék, hanem egy újabb vébén.

Én ott ki sem jártam a faluból, nem beszélgettem senkivel, nem néztem senki mérkőzését, csak a saját teljesítményemre koncentráltam és az járt a fejemben, hogy meg kell nyernem. Sikerült megnyerni, aranyéremmel tértem haza, ami azóta is az egyik legjobb emlék számomra”

– fejtette ki az egykori profi sportoló.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Hozzátette azt is, hogy ezt tanácsként is megfogadhatják a mostani kevesebb tapasztalattal rendelkező sportolók, akik készülnek Párizsba az ötkarikás játékokra.

„Nem számít, hogy hol rendezik az adott viadalt, nem számít milyen időjárás van, nem számít ki a szponzor, nem szabad számítson semmi. Ugyanakkora a pálya, ugyanakkora a ring, minden ugyanúgy van, mint amikor otthon gyakoroltuk.

Fejben dől el minden, úgy kell felfogni, hogy nyerni jöttünk és akkor meglehet az érem”

– hangsúlyozta Kovács.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ezt követően kitért az egykori játékstílusára is, amit azóta is nagyon sokat emlegetnek. „Az én ökölvívásom arra alapult, hogy minél többször találjam az ellenfelet anélkül, hogy ütéseket kapnék. Sokkal inkább értékelhető egy ilyen győzelem, mint amikor egész meccsen üti egymást a két fél és végül nem lehet biztosra tudni, hogy ki volt a jobb.

Én úgy gondolom remekül kiépítettem a saját harcmodoromat, szerettem az ellenfeleket idegesíteni és bosszantani, ezt követően pedig minden apró hibáját kegyetlenül kihasználni.

Összességében kijelenthetem, hogy egyetlen olyan vereséget sem szenvedtem el, amikor az ellenfelem sokkal jobb lett volna a ringben ellenem, mint én” – jelentette ki az olimpiai bajnok ökölvívó.

Karrierje kapcsán azt is felvázolta, hogy miképpen került be ő a magyar köztudatba, annak ellenére, hogy Németországban írta alá a profi szerződését.

„1996 végén állapodtam meg, ennek köszönhetően láttam az első profi gálámat. Örültem, hogy kiköltözök Hamburgba, de bántam hogy ebből a magyar emberek semmit sem fognak látni. Húszezer márkáért megvettük a közvetítési jogokat a saját mérkőzéseimre, amiket december 13-án és 20-án rendeztek. Először az MTVA-val beszéltünk, majd a TV2-vel, azonban egyiket sem érdekelte igazán, nem láttak benne fantáziát. Végül az RTL-hez mentünk, ahol már ismertek engem, ők is szerették a profi ökölvívást. Az első meccsemet megnézték 800 ezren, majd a másodikat több mint egy millióan” – emlékezett vissza Kovács István.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Karrierje után rendkívül aktív maradt a sportéletben, több egyesületnek és mozgalomnak az elnöke, illetve nemzetközileg is részt vesz a sportdiplomáciában. „Karrierem során egyszer sem jött el az a pillanat, ami hatalmas áttörést jelentett volna, sosem válhattam igazán világsztárra. Természetesen Magyarországon ismertek voltunk, vagyunk, viszont a jelenlegi sportolók közül is talán Szoboszlai Dominik az, akit ismer az egész világ. Amikor én profi pályafutásom során megnyertem a világbajnokságot, nagyon elégedett voltam.

A címvédésére a felkészülés már nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, ezért már nem volt akkora motivációm. Nem éreztem azt, hogy szeretnék ismét a legmagasabb szintre kerülni, nem akartam annyi áldozatot hozni.

Mégis azt tudnám mondani, hogy a legjobbkor hagytam abba. Nem követett vereség vereséget, nem kaptam ki sokszor, úgy emlékszem az ökölvívásra, mint a sport amit imádok és azóta is a szerelmem.

320 meccsemből mindössze 16-ot vesztettem el, szerintem ez abszolút vállalható. Kellett is ennyi elbukott mérkőzés, hogy a földön tartson ” – mondta el őszintén véleményét a legendás egykori olimpiai bajnok.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Ellenfeleket kapott, házigazda lenne az Európa Kupában a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Az európai szövetség kisorsolta a férfi asztalitenisz Európa Kupa csoportkörének sorsolását. A BL-től búcsúzó Székelyudvarhelyi ISK-SZAK jelezte, megrendezné a 16 csapatos tornát.

Kupameccsek és US Open, idegenben játszik az FK Csíkszereda – a szerdai sportműsor

Megkezdi szereplését a Román Kupa csoportkörében az FK Csíkszereda, első kiszállást online követhetjük, miközben folytatódnak az US Open küzdelmei. A női röplabda Eb-n negyeddöntőket rendeznek, este pedig a Bayern München is pályára lép.

„A közönséget jobban sajnáltam, mint saját magamat” – Kádár László rengeteget kapott a budapesti versenytől

Eddigi pályafutása legnagyobb győzelmét ünnepelte Kádár László a budapesti Hungarian Darts Trophy keretében, a marosvásárhelyi játékos rögtön megnyerte első PDC-mérkőzését. A rangos verseny után nyilatkozott a Székely Sportnak.

Újabb rangos díjat nyert Magyarországon a Bölöni-film

A bemutatása óta több rangos szakmai és közönségdíjat is elnyert Kollarik Tamás és Szabó Attila alkotása, a Bölöni, az erdélyi legenda. Ezúttal a Veszprém-Balaton Filmpiknik keretében az egész estés mozifilmek között bizonyult a legjobbnak.

Rajtol a Román Kupa csoportköre, Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc a programban

Az első játéknapot rendezik a Román Kupa főtábláján, a keddi programból kiemelkedik a Sepsi OSK–Kolozsvári CFR párharc. Képernyőre kerül egy német kupameccs is, új forduló kezdődik a női kézibajnokságban, folytatódik a La Vuelta és az US Open.

A földharc új királya: Barbocz Mátyás megállíthatatlan a küzdősportok világában

Európa-bajnoki aranyéremmel koronázta meg eddigi pályafutását a háromszéki Barbocz Mátyás. A 20 éves dzsudoka elképesztő áldozatok után ért fel a csúcsra.

A BL-től búcsúzott, a nemzetközi porondtól nem a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Mindhárom mérkőzését elveszítette a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája első körében a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A székelyföldiek az Európa Kupában folytatják a nemzetközi szereplésüket.

Franciaországban, nemzetközi klasszisokkal hangolt a sűrű versenyszezonra Török Panka

Franciaországban zárta hosszú nyári felkészülését Török Panka. Az MTK Budapest és a Sport-All Sport Club karatékája világ- és Európa-bajnoki érmesekkel is együtt dolgozhatott, a következő időszakban pedig már sorra jönnek számára a nemzetközi versenyek.

Pályán az FC Barcelona, Rapid–Craiova rangadó – hétfőn a tévében

Focidömping vár a sportszeretőkre hétfőn, zárul a 2. Liga 5. játéknapja, az élvonalban a Rapidhoz látogat a címvédő Craiova, az olaszoknál az AS Roma, míg a spanyoloknál az FC Barcelona is pályára lép ma. Folytatódik a US Open első fordulója New Yorkban.

Györgydeák Apor megnyerte pályafutása ezredik mérkőzését

Újabb tornagyőzelmeket ünnepelt a Góbék Teqball Team, a klub klasszisjátékosai mindhárom kategóriájában diadalmaskodtak Portugáliában. Az egyéniben több mint három éve világelső Györgydeák Apor ráadásul 1000. hivatalos mérkőzésgyőzelmét is megszerezte.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!