A női párosok csoportmérkőzéseivel kezdődött a keddi játéknap a magyarországi korosztályos viadalon. A romániai válogatott színeiben Simó Boglárka és Lakatos Kriszta két győzelemmel megnyerte az A csoportot, miután egyaránt két szettben bizonyult jobbnak a lengyel és a portugál csapatnál.
Az elődöntőben presztízscsata következett Magyarország ellen, a székelyföldi játékosok végig irányítás alatt tartották a párharcot és két játszmában magabiztosan győztek.
Az Európa-bajnoki címért a bolgár gárdával kell megküzdeniük, az összecsapást romániai idő szerint kedden 18 órától rendezik, és élőben lehet követni aTEQ TV Youtube-csatornáján.
Pontosan délben kezdődött el a vegyespárosok elődöntője, amelyen a Simó-testvérpár, Bence és Boglárka önbizalommal léptek asztalhoz, miután hétfőn csoportelsőként jutottak be a legjobb négy közé. Ellenfelük a portugál csapat volt, akikkel szemben szettelőnybe kerültek, de a vetélytársuk kiegyenlített. A harmadik játszmában viszont nem volt kérdés a székely sportolók győzelme.
Kiharcolták a döntőbe jutást, ahol kedden 19 órától a házigazda magyarok, Varga Dániel és Kovács Lara ellen játszanak az aranyéremért, ezt a párharcot is élőben közvetítik.
A másik két kategóriában nem sikerült a fináléba kerülés, így meg kellett elégedjenek a hétfői játéknapon már bebiztosított bronzéremmel. A női egyéni elődöntőjében Lakatos Kriszta két szettben maradt alul a bolgár Angelina Atanasovával szemben, míg a Simó Bence és Gergely Péter alkotta férfi páros habár komolyan megnehezítette a favorit dán csapat feladatát, de nem tudott meglepetést okozni, és két szoros játszmában szenvedtek vereséget.
Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Megfulladt egy 35 éves férfi a román tengerparton található Jupiter üdülőhely közelében szombaton, miután a vízbe ugrott, hogy kimentsen két veszélyben levő gyermeket. A kiskorúakat ugyan sikerült a partra hoznia, de az életével fizetett érte.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!