Bíró Attila szövetségi kapitány a mindössze 16 esztendős Hajdú Kata személyében újoncot avatott a találkozón, amelyet Parkes Rebecca révén centergóllal kezdett a magyar csapat, mely a szeptemberi Európa-bajnokságra kapott pihenője után visszatérő kapitány, Keszthelyi-Nagy Rita lövésével növelte előnyét. A magyarok remekül védekeztek, a tengerentúli gárda több mint öt perc játék után tudta először a kapus Magyari Aldáig eljuttatni a labdát, majd nem sokkal a negyed vége előtt szépített.
A második szakasz elején Keszthelyi-Nagy használta ki, hogy egy ausztrál lemaradt a visszaúszásánál. A rivális egy távoli lövéssel jött fel újra, de Vályi Vanda nem sokkal ezután kamatoztatta gyorsaságát, és „rossz kéz” oldalról állította vissza a kétgólos különbséget. A magyar válogatott emberelőnyből léphetett volna el, de több hiba is csúszott a figurába, az ausztrálok pedig az ellentámadásból betaláltak.
A nagyszünet után három és fél percig eredménytelenül küzdöttek egymással a csapatok, ezt az időszakot az ausztrálok egyenlítő gólja zárta le. A mérkőzés ekkor inkább a birkózásról szólt, ebből pedig az ellenfél jött ki jobban, ötméteresből – a meccsen először – került előnybe úgy, hogy a kapufáról Magyari tarkójára, onnan pedig a képzeletbeli gólvonal mögé csorgott a labda. A hosszú magyar gólcsendet Máté Zsuzsanna törte meg, miután elhajlásból váratlanul lőtt kapura, amivel meglepte az ausztrálok hálóőrét.
A döntetlenről indult záró nyolc perc elején – a találkozó során talán először – rendkívül türelmesen és pontosan vitt végig egy emberelőnyt a magyar csapat, melyet Parkes juttatott ismét előnyhöz. Ezt követően több jó magyar védekezés után, támadásban újra Máté villant, és gyönyörű távoli kapáslövéssel növelte az előnyt. Vályi labdaszerzése után pedig Keszthelyi és Gurisatti kettő az egyben törhetett kapura, előbbi önzetlenségét követően utóbbi 8–5-re alakította az eredményt.
Az ausztrálok egy rendkívül szerencsés góllal zárkóztak fel két gólra, de Keszthelyi-Nagy ötméteressel megnyugtatta csapattársait, és eldöntötte az összecsapást.
A magyar szövetség honlapján Bíró Attila kiemelte: a tornát voltaképpen egy negyeddöntővel indították, a körülményekre, a szokatlan reggeli időpontra pedig semmilyen tekintetben nem hivatkozhatnak.
„Hullámzó volt a teljesítményünk, akadtak jó és kevésbé jó időszakaink. Ami viszont a győzelem mellett a legfontosabb, hogy betartották a lányok a legfontosabb utasítást” – nyilatkozta. A szakember elárulta: a meccsen mindenekelőtt azt szerette volna látni, hogy védekezésben és támadásban is jobban akarják a győzelmet.
„És ez így volt! Örülök annak is, hogy volt tartásunk, és a negyedik negyedben ellenfelünk fölé nőtünk. Örömteli, hogy a fiatal Hajdú Kata ennyire jól szállt be a meccsbe, és hasznosan játszott, és Pőcze Pannával is elégedett vagyok” – értékelt a kapitány.
Bíró Attila elárulta azt is, hogy délután edzést tart csapatának, és készülnek a spanyolok elleni mérkőzésre, amelyen „természetesen” ismét győzelemre törnek majd.
A világbajnoki ezüst- és olimpiai bronzérmes magyar csapat csütörtökön 15.40-től a spanyolokkal, pénteken 12.20-tól pedig az új-zélandiakkal találkozik.
A csoport: Egyesült Államok–Hollandia 9–6, Kanada–Olaszország 9–16.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!