Egy héttel ezelőtt alig csúszott le a dobogóról Törökországban, ezúttal is kiválóan menetelt a sepsiszentgyörgyi kerékpáros, aki kemény csatát vívott a döntőben való szereplésért, de végül nem sikerült a bravúr. A kisdöntőben már esélyt sem hagyott a többieknek, így végül az ötödik pozícióban zárta a belgiumi kihívást.
Az XCE kategória után következett a short track (XCC) futam, ahol ismét próbára tette magát Molnár Ede.
A háromszéki Európa-bajnok ellentmondást nem tűrően tekert és teljesen megérdemelten a legjobbnak bizonyult, így egy újabb aranyéremmel bővült a kollekciója.
Ezekkel az értékes pontokkal összetettben megőrizte a negyedik helyét, a verseny pedig augusztus 18-án folytatódik São Paulo (Brazília) tartományban, majd szeptember 29-én Bengaluru (India) és november 3-án Rijád (Szaúd-Arábia) városában tesztelhetik tudásukat a versenyzők. Az idei XCE világkupa-sorozat összesen nyolc állomásból áll.
Eközben egy újabb komoly kihívásra készülhet Molnár Ede, ugyanis júliusban rendezik a Cross Country Eliminator világbajnokságot Németországban, a háromszéki sportoló pedig ott is rajthoz áll.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!