Hirdetés

Ez történt a vizes vb vasárnapi versenynapján – helyszíni beszámoló

Fotó: Somogyi Botond

2022. június 19., 23:41

A vizes vb második napjának reggele meglehetősen nyugodtan telt, az aréna lelátói igencsak foghíjasak voltak, s néha a medencében az úszósávok is. Hiszen egy-két versenyző különböző okokból visszalépett.

2022. június 19., 23:41

Közéjük tartozott Milák Kristóf is, pedig voltak olyanok, akik elsősorban miatta érkeztek a Duna Arénába. Milák – ahogy később megtudtam – azért nem indult 200 m gyorson, mert hétfőn a 200 pillangón szeretne jobb formában lenni.

Amúgy egyetlen magyar versenyző sem jutott tovább az előfutamok során, még Németh Nándor sem, akitől azért a nevezési idő alapján többet lehetett várni.

Hirdetés

Az első naphoz képest a hangulat is az úszás szintjéhez igazodott: az előfutamok lassú mederben csordogáltak, a nézők pedig egykedvűen nézegették a világ különböző országaiból érkező versenyzőket, s találgatták, hogy például az ARU felségjel alatt úszók vajon melyik nemzetet képviselhetik.

A legérdekesebb hírnek az bizonyult, hogy a szervezők a világhálón még néhány száz jegyet piacra dobtak azokra a napokra, amelyeken Milák (200 és 100 pillangó) valószínűleg döntőt fog úszni. Igaz, ezeken a napokon csupán 12 ezer és 19 ezer forintos jegyekért lehet belépni az arénába, később a villamoson láttam, hogy egyeseknek ez sem jelentett akadályt, s telefonon keresztül hármassával vásárolták a belépőket.

•  Fotó: Somogyi Botond Galéria

Fotó: Somogyi Botond

A délelőtt az 1500 méteres futamokkal ért véget, s közben lehetőségem nyílt Mutina Ágival és Bernek Péterrel is szóba elegyedni. Az egykori ifjúsági olimpiai bajnok Bernek, aki szakkomentátorként van jelen a vb-n, elmondta, hogy Miláktól talán nem is egy aranyat remél, hiszen szerinte nemcsak 200 m pillangón győzhet, hanem 100-on is. – „Caeleb Dressel úszása a tegnap nem igazán győzött meg, úgyhogy Kristóf akár ezen a távon is nyerhet” – mondta Péter. Az egykori úszó szerint Hosszú Katinka 400 vegyesen még okozhat meglepetést, ámbár tőle az elmúlt évek eredményeit figyelembe véve nem várhatunk aranyat. Bernek sokat vár majd a hosszútávúszóktól (Rasovszky Kristóf és Olasz Anna) egyéniben és váltóban egyaránt, valamint a 4x200-as férfi gyorsváltótól. – „A kvangdzsui világbajnokságon két évvel ezelőtt minden összejött, akkor Kapás Boglárka is aranyérmet szerzett, most azonban sérüléssel bajlódott, így tőle nem lehet kiemelkedő eredmény remélni” – magyarázta Bernek Péter.

A délelőtti beszélgetést követően délután Caeleb Dressel különben aranyérmet nyert 50 pillangón. Ezen a távon csobbant a vízbe Szabó Szebásztián is, akinek az úszásánál ismét a régi hangulathoz hasonló hangorkán borította be az arénát. Ámbár még mindig több üres hely volt a lelátókon. Amint később kiderült, a VIP helyek, amelyeket potom 19 ezer forintért kínálgattak, úgy látszik, nem leltek mind gazdára.

Szabó amúgy a vegyes zónában többünknek elmondta, nagyon élvezte az úszást. Főleg szombaton alakultak úgy a dolgok, ahogy szerette volna. S bár éremért úszott a váltó, végül mégsem jött össze a dobogó. Ma viszont hiába próbálta legjobbját nyújtani, nem sikerült. „A világ legjobb sprinterei úsztak mellettem, ez most ennyire volt elég. Nagyon sajnálom a helyezést” – nyilatkozta Szabó. A délvidéki úszó a közönségről elmondta: sok helyen úszott már életében, de úgy, ahogy Budapesten, sehol sem szurkolnak. „Éppen ezért próbáltam kiélvezni a start előtti pillanatokat, holott tudtam, egy 50-es döntőnek csak hideg fejjel lehet nekimenni”. Ő azonban nem csügged, készül az Eb-re, próbál minél több versenyen részt venni, és az olimpiára felkészülni az új számában, az 50 gyorson. „Mindezektől függetlenül szeretnék azért még ezen a vb-n is jól szerepelni, elsősorban 100 pillén” – tette hozzá Szebásztián.

A ma esti döntőkben különben az amerikaiak megint kitettek magukért, egymás után nyerték a futamokat, olyan úszók is, akiket eddig nem igazán ismertünk. De hát ez nem meglepő, hiszen az Egyesült Államokból bárki érkezik, éremesélyesként száll a vízbe. S ha már újoncokat említettem: a román David Popovici mind az előfutamból, mind pedig az elődöntőből a legjobb eredménnyel jutott tovább, ez utóbbiban ifjúsági világcsúcsot úszott.

•  Fotó: Somogyi Botond Galéria

Fotó: Somogyi Botond

Az est fénypontja a női 200 m vegyes volt, ahol hosszú ideig nem volt kérdéses, ki a legjobb. A világcsúcsot még most is Katinka tartja 2015-ből. Azonban végiglapoztam a műsorfüzetet, s még véletlenül sem találtam olyan sportolót, aki 1993 előtt született volna (a férfiakat is beleértve), márpedig Katka 1989-ben látta meg a napvilágot. Úgyhogy már az is csoda, hogy az egyik legnehezebb számban döntőt úszhatott.

Ezt nyilatkozta amúgy a mix zónában is. „Tudtam, hogy a felkészülésem most nem volt a legjobb. Ezért örvendtem, hogy döntőbe kerültem. Annak meg különösen, hogy a közönség meghallotta, amit a verseny előtt nyilatkoztam, s nem várta el, hogy most éremért hajtsak” – mondta Katinka, aki egy párnát szorongatott a hóna alatt. „A párnára az volt írva, hogy pihenjek. Nem tudom, milyen pihenésre gondolt az, aki a közönségből nekem adta, de remélem, csak a versenyek közti pihenésre gondolt, hiszen holnap számomra szünnap, utána pedig készülök a pillangóra” – tette hozzá sokat sejtetően Hosszú Katinka.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!