A jégkorong Erste Liga alapszakaszának negyedik mérkőzését játszotta vasárnap este a Ferencváros és a MAC HKB Újbuda. A Tüskecsarnokban rendezett rangadót – amelyen a zöld-fehérek voltak a pályaválasztók – a MAC veretlenül várta, míg a Csíkszeredai Sportklubbal társcímvédő Fradi pénteki bemutatkozó meccsén hosszabbítás után kapott ki a DEAC-tól.
Schlekmann Márk, a MAC HKB Erste Liga-újonc támadója fantasztikus teljesítményt nyújtott, a fiatal budapesti tehetség négy góllal keserítette a Ferencvárost.
Schlekmann az első harmadban kétszer, a másodikban és a harmadikban pedig egy-egy alkalommal talált be Arany Gergely kapujába.
Kangyal Balázs csapata remekül kihasználta emberelőnyeit, és kétszer is nyerésre állt a találkozón. Schlekmann mellett Sofron István is szépen gyűjtögette a pontokat, a csíkszeredai születésű tapasztalt csatár négy asszisztot jegyzett, míg a túloldalon Nagy Gergő duplázott.
Az FTC előbb 0–2-ről fordított, de az újbudaiak a harmadik 20 percben megléptek 4–3-ra, ami után Nagy Gergő egyenlített.
A hirtelen halálban Németh Attila biztosította be a két pontot Fodor Szabolcs együttesének, míg Sofronéknak ezúttal egy ponttal kellett beérniük.
Az Erste Liga következő mérkőzésén már erdélyi csapat lesz érdekelt, kedden 19.30-tól a Brassói Corona Debrecenben lép jégre. Szerdán FTC–Sportklub csúcsmeccset rendeznek a Tüskecsarnokban, pénteken pedig a Gyergyói HK a DEAC pályáján kezdi a szezont. Ugyanezen a játéknapon a Sportklub a MAC HKB-val, a Brassó a Vasassal találkozik.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!