Hirdetés

Ellenfeleivel és technikai problémáival is megküzdött a rekordbajnok ralis

Simone Tempestini az idei második fordulót is megnyerte. A hargitai viadalon a kizárások miatt végül ő került ki győztesként
Fotó: Rallyphoto Hunters

Letarolta a mezőnyt címvédő és kilencszeres román bajnok Simone Tempestini a Máramaros Ralin. Magabiztos sikerével megerősítette az összetettben az első helyét.

2025. május 26., 15:00

Az áprilisi szezonnyitó Hargita Rali után a hétvégén zajlott az országos ralibajnokság második versenye Máramaros megyében, ahol az első napon három, a másodikon hét gyorsasági szakasz várt a pilótákra.

Hirdetés

A bajnoki címvédő Simone Tempestini és segédje, Carmen Poenaru három etapgyőzelemmel kezdett, és több mint fél perces előnyt épített ki a második helyezettel szemben, így

az első nap után nagy lépést tett a győzelem felé.

A Porsche 997 GT3 RGT volánja mögött Tempestini a második napon ugyanott folytatta, ahol abbahagyta, megnyerte az első két gyorsaságit, utána viszont a vetélytársai elkezdték ledolgozni a hátrányukat.

Csakúgy, mint a székelyföldi versenyen, a kolozsvári Napoca Rally Academy pilótája ismét technikai problémákkal nézett szembe, emiatt értékes másodperceket veszített. Az utolsó etapon így nyílt volt a küzdelem, Tempestini és csapattársa, Norbert Maior között alig 12 másodperc volt a különbség.

A címvédő zsinórban harmadik alkalommal diadalmaskodott a Máramaros Ralin •  Fotó: Csató Andrea Galéria

A címvédő zsinórban harmadik alkalommal diadalmaskodott a Máramaros Ralin
Fotó: Csató Andrea

A címvédő azonban remekül kezelte a helyzetet és sikerült megőriznie az első helyet.

Végül 6,6 másodperces előnnyel végzett az élen a Norbert Maior/Francesca Maior kettős (Citroën C3 Rally2) előtt, míg a harmadik pozíciót Andrei Gîrtofan és Tudor Mârza (Skoda Fabia RS Rally2) szerezte meg.

Simone Tempestini zsinórban harmadik alkalommal diadalmaskodott a Máramaros Ralin, ezzel megerősítette az első helyét összetettben. Egyben az idei második fordulót is megnyerte, miután a hargitai viadalon csak másodikként ért célba, de a kizárások miatt végül ő került ki győztesként.

Kapcsolódó

A csíkszeredai Adrian Teslovan/Cseh Vajk Imre duó a Hyundai i20 N Rally2-vel az előkelő 9. helyen zárt, míg a székelyudvarhelyi Vári Ferenc és a csíkszeredai Sprencz Tamás (Dacia Sandero) a 34. lett a 41 párost felvonultató mezőnyben.

Az országos ralibajnokság következő, harmadik fordulóját június 20-22. között Kolozs megyében rendezik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!