Dobes Ferenc nemcsak ökölvívásban volt sikeres, hanem 10 000 méteren kajakozott, gerelyt hajított, és tekében többszörös országos veterán csapat- és egyéni bajnok volt – írtuk korábban a legendás sportolóval készült interjúnk során, ebből elevenítjük fel életpályáját.
Dobes Ferenc Szászrégenben született, ott tanulta az ökölvívás fortélyait is. „Akkor a román válogatott keret tagja voltam, egy erdélyi turnén vettünk részt, egy-egy meccset bokszoltunk Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Székelyudvarhelyen. Korábban kétszer is bokszoltam az olimpiai bajnok Nicolae Lincával (Melbourne, 1956, 69 kg – szerk. megj.), egyszer legyőzött, majd csalással a másodikat is megnyerte.
Aztán Székelyudvarhelyen megint találkoztunk, és akkor nagyon megvertem. Többen is megkerestek, többek között Erős Jóska bácsi korábbi bokszoló is, hogy jöjjek ide, megígértek mindent, amit Régenben kaptam. Végül itt maradtam Székelyudvarhelyen, 1958-ban nekifogtunk, az iskolákból összeszedtük a gyerekeket, és elindítottuk az edzéseket” – mesélte korábban Dobes Ferenc.
A rendszerváltásig sikeresen működött az ökölvívó egyesület Székelyudvarhelyen, egészen 1993-ig, amikor derékba tört a sportág a városban, anyagi nehézségek miatt megszűnt. Napjainkban fia, Zoltán viszi tovább a sportágat a városban, 2009 szeptemberében indították újra a székelyudvarhelyi ökölvívás-oktatást.
Dobes Ferenc az elmúlt években Magyarországon élt, idén a városi Sportgálán életműdíjjal ismerték el munkásságát, hogy közel négy évtizedig volt a székelyudvarhelyi ökölvívás lelke.
Isten nyugtassa!
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!