HIRDETÉS

Bolgár pilóták uralták a kovásznai raliversenyt

A győztes bolgár egység
Fotó: Rallyphoto Hunters

2022. február 07., 13:16

A bolgár kettős, Julijan Telijski és Alekszandar Dimitrov nyerte az elmúlt hétvégén Kommandón és környékén 15. alkalommal megrendezett hagyományos téli raliversenyt.

2022. február 07., 13:16

A Winter Rally Covasna nevet viselő háromnapos viadalon az előzetes rajtlistához képest eggyel kevesebb, 37 csapat indult, és végül 34 fejezte be a versenyt. A mezőnyben a tizenhat hazai versenyzői páros mellett tizenöt magyar egység, továbbá négy bolgár, egy francia és egy argentin pilóta volt.

A verseny teljes hossza 144 kilométer volt, amiből 93,20 km jelentette a mért versenytávot. A pilóták pénteken tartották a hivatalos edzésnek számító shakedown-t, majd szombaton és vasárnap egyaránt négy-négy gyorsasági szakaszt teljesítettek.

HIRDETÉS

A fordulatos küzdelem végén a leggyorsabbnak a bolgár kettős, Julijan Telijski és Alekszandar Dimitrov bizonyult, akik a Mitsubishi Lancer EVO IX-cel szerezték meg az első helyet. Másodikként honfitársaik, Georgij Jankov és Cvetan Baldjiev értek célba valamivel több, mint fél perces hátránnyal, míg a dobogó harmadik fokán az argentin csapat, Paulo Soria és Marcelo Der Ohannesian végzett.

A legjobb román versenyzői páros Marcel Teodor Cioltan és Alexandru Popa volt, akik a negyedikek lettek, míg a magyar indulók közül Kovács György és Tekeres Laura a hatodik helyen zártak.
A küküllőkeményfalvi versenyző, Miklós Csaba és navigátora, a csíkszeredai Sprencz Tamás (CAN-AM Maverick X3) autója elromlott, így feladták a versenyt.

Winter Rally Covasna, az összesített végeredménye (élmezőny):
1. Julijan Telijski–Alekszandar Dimitrov (bolgár, Mitsubishi Lancer Evo IX), 2. Georgij Jankov–Cvetan Baldjiev (bolgár, Mitsubishi Lancer Evo IX), 3. Paulo Soria–Marcelo Der Ohannesian (argentin, Peugeot 208 R2), 4. Marcel Teodor Cioltan–Alexandru Popa (román, Subaru Impreza), 5. Georgi Geradziev–Georgi Gadzev (bolgár, Ford Fiesta), 6. Kovács György–Tekeres Laura (magyar, Subaru Impreza STi), 7. Maxime Vilmot–Sabrina Camarda (francia, Subari Impreza), 8. Cristian Dolofan–Pavel Traian (román, Mitsubishi Lancer Evo IX), 9. Mihai Manole–Marc Banca (román, Renault Clio 83), 10. Csáthy Miklós–Janovich Roland (magyar, Lada VFTS).
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Megelőzte az FK Csíkszeredát, megvan a másik feljutó is

A székelyföldiek már előzetesen elérték, hogy jövőben a legjobbak között szerepeljenek a labdarúgó Szuperligában. Megvan a második együttes kiléte is, aki a legjobbak között kezdheti az új idényt.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Deák Zsombor profi triatlonista három földrészen kergeti az álmait

A triatlon a legnehezebb sportágak közé tartozik: egy 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km szaladásból álló Ironman verseny fizikailag hatalmas megterhelést jelent a sportolóknak. A többszörös világkupa-dobogós Deák Zsombort kérdeztük.

Tizenötödször rajtol el a Tusnád Marathon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg szombaton a 23,2 km-es, kihívásokkal teli Tusnád Marathont, amely nemcsak futóverseny, hanem közösségi és kulturális esemény is egyben. A verseny Tusnádfürdőről rajtol, és a Szent Anna-tónál ér célba.

Nagy este az európai kupákban: jönnek az elődöntők visszavágói

Csütörtök este négy labdarúgó elődöntőt is rendeznek az európai kupákban, de szerepel még a kínálatban tenisz, női kerékpár, kézilabda Eb-selejtező és magyar futsalbajnoki is.

Fiatal harcosok a dobogón: eredményes országos bajnokságot zártak a csíki tekvandósok

Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Csíki Titánok fiatal tekvandósai a múlt hétvégén Konstancán megrendezett országos tekvandóbajnokságról. Az egyesület sportolói egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

A csíksomlyói Simó Éliás Máté svájci korosztályos asztaliteniszbajnok lett

Május első napjaiban Schaffhausen adott otthont a svájci asztalitenisz-bajnokság U15-ös korosztályának döntőjének, ahol a TTC Bern és a Székelyudvarhelyi ISK versenyzője, Simó Éliás Máté kiváló szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.

Kizárták a Hargita Rali győztesét és dobogósát

A megengedettnél magasabb oktánszámú üzemanyagot használtak autóikban, így a Hargita Rali Sportfelügyelői Kollégiuma kizárta az idei verseny győztesét, Andrei Gîrtofant és harmadik helyezettjét, Sebastian Barbut.

Ki lesz az Inter ellenfele Münchenben?

Lesz mivel elütni az időt a Bajnokok Ligája meccsig: római tenisztornák, vízilabda bajnokik, kosárlabda helyosztók, aztán késő este jön a PSG–Arsenal visszavágó.

Két országban, két fronton küzdöttek a Sport-All karatékái

Miközben sokan a május elsejei hosszú hétvégét pihenéssel töltötték, a Sport-All Sport Club sportolói verseny- és tanulóterepen voltak. A klub harcművészei két országban, két külön eseményen képviselték a csapatot.

Megmozdul az egész város a KSE Napokon

Kézdivásárhelyen intenzív mozgással köszöntik a májust, elkezdődtek a hagyományos KSE Napok, amelynek keretében a céhes városban működő klubok, szakosztályok, fiatal és veterán sportolók mutathatják meg tudásukat, mérhetik össze erejüket.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!