Az elmúlt időszakban több magas színvonalú ökölvívó-, illetve MMA-gálát is rendeztek térségünkben, ami egyértelműen mutatja, hogy a küzdősportok egyre népszerűbbek Székelyföldön. A tavaly november végén Székelyudvarhelyen megrendezett első MMA-gála után a szervezők ezúttal Csíkszeredába hozták az eseményt, és a lelátók, valamint a küzdőtér körül kialakított ülőhelyek kihasználtsága egyértelműen jelezte: a közönség meghálálta a döntést.
A gála szervezői kitettek magukért és a közönség szórakoztatásáért. A meccseket – és minden egyéb fontos mozzanatot – két hatalmas kijelzőn követhette a nagyérdemű. Show-elemekből sem volt hiány: füstgépek, látványelemek, valamint a küzdősportok világához illő, jellegzetes rap zene mind-mind a magas színvonalú rendezvényt erősítették.
Az összecsapások közötti hosszabb szünetekben a Golden Fit tánccsoport, valamint Zilinszki Nóra énekesnő szórakoztatták a közönséget, amely tombolán is részt vehetett, ahol a szerencsések értékes nyereményekkel gazdagodtak – többek között a HFN hivatalos MMA-kesztyűjével. A szervezők egy boxgép kihelyezésével lehetőséget kínáltak azok számára is, akik ki szerették volna próbálni magukat nyers erőben.
A legnagyobb élményt azonban az intenzív küzdelmek jelentették, ahol valódi ketrecharcot láthattak a sport szerelmesei.
Az oktagonban (MMA-ban alkalmazott speciális ring – a szerk. megj.) nem volt kegyelem. Amint elhalkult a menetek közötti zene – amely egyébként erősen hozzájárult az élményhez –, helyét átvette a feszült csend, majd a küzdelem hangjai: a kesztyűk puffanása az ellenfél testén, a sokszor brutális ütések.
Márkos Béla a Székely Sportnak elmondta, hogy a nevét viselő akadémia két sportolóval képviseltette magát a rendezvényen: David Florin és Dórgó Róbert léptek ringbe.
„Dórgó nehéz ellenféllel szemben állt ki – főként a szervezők kérésére vállalta a meccset –, és bár az eredmény másodlagos volt, a helytállása önmagában is értékes teljesítmény. Róbert edzőként is nagyon fontos munkát végez az akadémián, a gyerekekkel foglalkozik. Tudtuk, hogy fiatal, dinamikus ellenfele lesz, de ha az első menetet kibírja, az már számunkra jó eredménynek számít” – foglalta össze Márkos.
A másik indulóról, David Florinról Márkos elmondta, hogy egy korábbi sérülése ellenére vállalta a küzdelmet.
„Bár az első menetben jól alkalmazkodott az ellenfél stílusához, a második során a fájdalmas rúgások miatt nem tudta folytatni a mérkőzést, ezért az edzői stáb döntése alapján feladtuk a küzdelmet, hogy megóvjuk az egészségét. Az elsődleges érdekünk, hogy a sportolókra vigyázzunk. Florinnal egy bukaresti, rangos gálára készülünk, utána pedig az Európa-bajnokság következik” – fogalmazott Márkos.
A gáláról összességében pozitívan nyilatkozott, úgy látja, hogy a színvonal látványosan emelkedik, és a közönség lelkesedése is visszaigazolta a rendezvény sikerét.
Napról napra fejlődik a HFN, az első gálához képest legalább 30–40 százalékkal jobb a sportág színvonala. A szinte teltházas nézőtér azt mutatja, hogy a közösséget érdekli ez a világ. Úgy gondolom, hamarosan nemzetközileg is elismert, profi szintű gáláról beszélhetünk” – foglalta össze Márkos Béla.
Kovács Krisztián szervező és versenyző szerint a Moe Phillips elleni mérkőzése jól sikerült, annak ellenére is, hogy nemcsak versenyzőként, hanem szervezőként is helyt kellett állnia.
„Úgy érzem, a napi szintű felkészülés és az edzésmunka eredménye látszott a ringben nyújtott teljesítményemen. Fókuszált tudtam lenni, mindamellett, hogy a szervezésre is oda kellett figyelni. Szerintem kijött a munka eredménye, amit nap mint nap beleteszünk az edzésekbe” – foglalta össze Kovács a Székely Sportnak.
A gálát is összességében sikeresnek értékelte, még akkor is, ha a csíkszeredai helyszín és a szervezők ismeretlensége miatt valamivel kisebb volt a közönség, mint Székelyudvarhelyen. Hangsúlyozta, hogy a hangulat, a show-elemek és a visszajelzések mind pozitívak voltak, ami azt bizonyítja, hogy Székelyföldön komoly igény van a hasonló eseményekre.
Szeretném megköszönni az egész szervezőcsapatnak a befektetett munkát. Nagyon sokan dolgoztak a háttérben. Hálásan köszönjük a szervezők, valamint az önkéntesek munkáját” – zárta gondolatait Kovács Krisztián.
Tóth Csaba – MMA, amatőr, technikai KO
Toró Ákos – MMA, amatőr, fojtás (submission)
Lukács Nikolász – MMA, profi, technikai KO
Yda Gábor – MMA, amatőr, technikai KO
Kochan József – MMA, profi, technikai KO
Kovács Krisztián – MMA, amatőr, fojtás (submission)
Alexandru Sinita – K1, profi, pontozás
Gelányi Huba – K1, profi, technikai KO
Kinhefner Dávid – K1, profi, pontozás
Nyekita Levente – K1, profi, az ellenfél feladta
Dusan Radovic – K1, profi, technikai KO
Fábián Kristóf – K1, profi, pontozás
A gálára meghirdetett további két mérkőzés sérülés, illetve súlykorlát miatt nem jöhetett létre.
Vezetőbírók: Laczkó Balázs, Kókai Gábor, Márkos Béla (MBFA-WKF).
Pontozóbírók: Takács Attila, Brit Zoltán, Zsarnóczki Zsolt.
Könnyen lehet, hogy új vezetőedzővel vág neki a labdarúgó 2. Liga küzdelmeinek az élvonalból kiesett Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A másodosztályban ezüstérmes Bukaresti Steaua trénere, Daniel Oprița veheti át a háromszéki együttes irányítását.
Csodába illő visszavágóra van szüksége a Székelyudvarhelyi FC-nek, miután a labdarúgó 2. Liga osztályozó döntőjének első mérkőzésén, szombaton délután a CS Tunari vendégeként kettős emberhátrányban négygólos vereséget szenvedett.
Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!