„Nem mi vagyunk a favoritok, de ez nem azt jelenti, hogy nem kaphatjuk el a Bukaresti Steauát, akár az otthonukban. Jó formában van a csapatunk, megpróbáltunk az elmúlt időszakban úgy készülni, hogy egyénileg az ellenlábasra összpontosítottunk.
Bár hosszú még a bajnokság, egy diadallal nagy lépést tennék a célkitűzésünk felé, azaz hogy a dobogón végezzünk” – nyilatkozta megkeresésünkre György István, az ISK-SZAK edzője, csapatvezetője.
Az udvarhelyiek a megszokott kerettel, a Sebastian Loso, György Szilárd, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente összeállítással utaztak el.
A Szuperliga odavágóit hazai környezetben, a Besztercei VSK ellen zárják a városi sportcsarnokban. Ezt a párharcot december 11-én 16 órától rendezik.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!