A montenegrói Kotor nevű tengerparti városkában indította idei versenyszezonját a sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor, a profi triatlonista a fél-Ironman távon több mint 210 versenytárssal kellett megküzdjön, közülük 199-en fejezték be az emberpróbáló viadalt.
A 35 éves háromszéki vasember az 1,9 kilométeres úszást 25 perc, a 90 kilométeres kerékpározást 2 óra 15 perc és a 21 kilométeres futást 1 óra 18 perc alatt teljesítette, ezzel pedig második helyen végzett, megismételve tavalyi teljesítményét.
„Az úszás most magamhoz képest nagyon jól sikerült, így egy egész jó pozícióban kezdhettem meg a kerékpárt. Nagyjából a 20. kilométernél az élre is álltam, de sajnos nem sokáig haladtam legelöl, mert a szlovén bajnok, Tim megelőzött, és meg sem állt a pályacsúcsig. Volt egy kis mechanikai problémám is, de szerencsére nem komoly.
– értékelt a Székely Sportnak a többszörös világkupa-dobogós versenyző, aki Thaiföldön és Ausztráliában hangolt az idényre.
Deák Zsombor három hét múlva Nagyváradon versenyez, ahol már a teljes Ironman-távon szeretne egy jó napot kifogni. Korábban a Székely Sportnak adott interjúban elárulta, szeretné megdönteni a nagyváradi pályacsúcsot.
Ocean Lava Montenegró, fél-Ironman, végeredmény:
1. Tim Gošnjak (szlovén, SRK Celje) 03:52:52, 2. Deák Zsombor (romániai, ASK Aluta) 04:05:28, 3. Dalibor Vujević (horvát, Triatlon Klub Sisak) 04:09:30.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!