A szervezők szerint jó döntésnek bizonyult kimozdítani Brassó megyéből az 54. kiadásához érkezett Tess Rallyt, amelynek első napja Kovászna és Hargita, a második pedig Brassó megyében zajlott.
A tíz gyorsasági szakaszt (127,82 km) követően a brassói Andrei Gîrtofan (Škoda Fabia RS Rally2) maga mögé utasított mindenkit (1:01:17.6 óra), zsinórban másodszor nyerve meg az erőpróbát.
Érdekesség, hogy az összetett második helyét a győztes édesapja, a korábbi román bajnok Dan Gîrtofan (Škoda Fabia RS Rally2) szerezte meg, harmadik lett a buzzói Mihai Manole (Škoda Fabia Evo Rally2).
A 10. bajnoki címét már korábban bebiztosító Simone Tempestini (Porsche 997 GT3 RG) hiába uralta az első négy gyorsasági szakaszt, a több mint 22 kilométeren át kanyargó sepsibükszádi szakaszon elszenvedett gumidefekt kifogott rajta, emiatt visszaesett összetettben, majd hiába kapaszkodott a Brassó megyei próbákon, csak a negyedik helyre tudta feltornázni magát.
Adrian Teslovan és csíkszeredai navigátora, Cseh Vajk Imre feladni kényszerültek a versenyt.
A ralibajnokság utolsó fordulóját, az Argeș Ralit október 31-én és november 1-én bonyolítják le.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!