Hirdetés

75 páros lesz ott a Hargita Rali rajtjánál

Idén is a Hargita Rali lesz a nyitófordulója az országos ralibajnokságnak
Fotó: RallyPhoto Hunters

2024. április 25., 11:39

Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a Hargita Rali lesz a nyitófordulója az országos ralibajnokságnak. Az érdeklődés óriási, nem fognak hiányozni a legfontosabb nevek és a legújabb generációs autók sem Székelyudvarhelyről.

2024. április 25., 11:39

75 páros nevezett be az idei Hargita Ralira. Ez lesz a jelenlegi konfiguráció utolsó kiadása is, hiszen jövőre megváltozik a pályák összetétele. Addig is pénteken és szombaton 57-en az országos bajnokságban harcolnak majd a pontokért, kilencen a Rally Start Trophy-ban állnak rajthoz, és kilenc páros szerepel a történelmi autók versenyében. A hargitai szakasz az országos aszfaltbajnokság negyedik szezonjának nyitófordulója is egyben.

Kapcsolódó

Hirdetés

Világ- és Európa-bajnokok a rajtnál

Simone Tempestini, a WRC 2016-os junior világbajnoka tavaly a verseny végén technikai hiba miatt kiesett, és így Sebastian Barbu nyerte a ralit. A Napoca Rally Academy versenyzője első európai győzelme (ERC) után érkezik a Székelyudvarhelyre – amelyet a Magyarországon rendezett veszprémi ralin szerzett –, Simone ugyanazt a Porsche 997-est fogja vezetni, amellyel az elmúlt két kiadásban is elkápráztatott minket.

•  Fotó: RallyPhoto Hunters Galéria

Fotó: RallyPhoto Hunters

A junior ralivilágbajnokság 2. szakaszának harmadik helyezése után érkezik a brassói Norbert és Francesca Maior páros, az elmúlt ERC-szezon junior bajnokai, egy Ford Fiesta Rally3 evo-val indulnak, ez lesz az első részvételük összkerékhajtású autóval az országos bajnokságban. Raul Badiu viszont az új Škoda Fabia EVO-val vág neki a Hargita Ralinak, míg az ifj. Jean Tatu és az udvarhelyi Miklós Csaba egy Škoda Fabia R5 modell volánja mögött debütál.

Kapcsolódó

Bogdan Cuzma és id. Jean Tatu is R5/Rally2 osztályú autókkal lesz jelen – mindketten egy Škoda Fabia RS legújabb generációs modellel állnak rajthoz. Mihai Manole – aki egy Badiuéval megegyező modellel vesz részt, akárcsak Bogdan Marișca, Andrei Gîrtofan és Bogdan Gheorghiu. A bolgár Anton Titov a cseh gyártó első generációs R5-ös modelljével érkezik. Az R5-ös modellek listája itt nem ér véget, hiszen Remus Cotuț és egy másik bolgár versenyző, Martin Szurilov, aki először vesz részt a Hargita Ralin, a francia Citroën C3 Rally2-es modellel indulnak. Az egyetlen R5-ös specifikációjú Ford modellt a csíkszeredai Adrian Teslovan állítja a startvonalhoz.

Nem csak a Maior testvérek lesznek a Rally3 osztály egyetlen harcosai, és bár nem lesznek igazi ellenfeleik, a nagyszebeni Victor Dimitriu és a kolozsvári Vincze Emil is ott lesz a rajtnál egy Ford Fiesta Rally3 modellel. Az RC2N osztályban Vali Porcișteanu és Bogdan Talașman áll majd rajthoz. Az egykori N csoportban csak Mitsubishi modellek versenyeznek, viszont a NAT11-ben kicsit izgalmasabb lesz a helyzet: a Hargita megyei Móczás Csaba és Octav Lunguleac (Subaru), Adrian Tehei (Audi TT) és a brassói Cătălin Ienășel (Toyota GR Yaris) versenyez majd a minél jobb helyezésért.

Tíz RC4 modell a rajtnál

A Peugeot 208 R2-es modellek ismét többségben lesznek, olyan pilóták ülnek majd az irányításnál, mint David Tarta, Alexandra Teslovan, Dan Calugăru, Vasile Ile és az olasz Sandrin Tommaso. Dănuț és Lucian Budai visszatérnek a kezdetekhez és a Citroën DS3 R3T-vel állnak majd rajthoz. Soós István is visszatér a Hargita Ralira, de nem az elmúlt években használt H csoportos modellel, hanem egy Renault Clio Rally4-gyel. Sebastian Scîrlet szintén Rally4-es modellel fog versenyezni – egy Peugeot 208-assal –, míg Andrei Gheorghiu és Șerban Badea egy Opel Corsa modellel áll rajthoz.

•  Fotó: Hargita Rali hivatalos oldala Galéria

Fotó: Hargita Rali hivatalos oldala

Az országos bajnokság első fordulójában hat RC5-ös modell indul, amelyek közül négy a Clio Rally5 Challenge-ben is pontot szerez majd, míg a hat Suzuki modellel Swift Kupa lesz a legnépesebb egymárkás kupa. A 208 R2 Kupában szintén négy csapat indul majd, míg Dacia Kupában három egység lesz ott a rajtnál.

A székelyudvarhelyi Jakab Attila „Jaxy” sem hagyhatta ki a hazai fordulót, Florian Nițuraddal és Tajmel Tiborral párbajozik majd a győzelemért.

Kapcsolódó

A Hargita Raliról a régi Ladák sem hiányoznak, ezeket Czezinger Kristóf, Pazsitka István és Nagy Gábor fogják vezetni. Egy másik székelyudvarhelyi versenyző, Gál István ismét rajthoz áll, ő a Rally Start Trophy-n indul, ahol Flaviu Stanciuval és George Hobjilăvel fog versenyezni. A történelmi járművek benevezésilistáján kilenc név szerepel: Dorin Alexandrescu, Borbély Lőrincz, Kovács Levente, Havrilla Péter, Aurel Balea, Andrei Agapian, Turzai Dániel, Balázs Botond és Ioan Plămădială.

32. Hargita Rali, program
Csütörtök
17.00 Hivatalos sajtótájékoztató
19.00 Megnyitó ünnepség (Márton Áron tér)

Péntek
8.30–12.30 Shakedown, Farcád (2,85 km)
15.00 Rajt
15.53 PS1 Bucsin (28,70 km)
16.51 PS2 Libán (11,83 km)
18.39 PS3 Dietrich Árpád szuperspeciuális (1,50 km)

Szombat
10.18 PS4 Homoródalmás 1 (6,13 km)
10.41 PS5 Homoródszentpál 1 (6,35 km)
11.09 PS6 Lövéte 1 (13,20 km)
13.47 PS7 Homoródalmás 2 (6,13 km)
14.10 PS8 Homoródszentpál 2 (6,35 km)
14.38 PS9 Lövéte 2 (13,20 km)
17.16 PS10 Homoródalmás 3 (6,13 km)
17.39 PS11 Homoródszentpál 3 (6,35 km)
18.07 PS12 Lövéte 3 Power Stage (13,20 km)
21.00 Díjátadó ünnepség (Márton Áron tér)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Szuperliga-meccsek, zárul az úszó- és atlétika-Eb – a vasárnapi sportműsor

Pályán a címvédő U Craiova és a Kolozsvári CFR is. Az utolsó versenynapot tartják a vizes Európa-bajnokságon és az atlétika kontinenstornán. Színes a felhozatal.

A székely derbi napja – szombaton a tévében

Fociból nem lesz hiány szombaton, a kínálatból természetesen kiemelkedik az FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapás a Szuperligában. Elkezdődik a spanyol bajnokság, folytatódik az atlétikai és a vizes Európa-bajnokság, van, miből válogatni.

A kíváló edzőre emlékeznek, gyerekek és szülők adogatnak egymás ellen

A hétvégén az asztaliteniszé a főszerep a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ferenc Emlékversenyt, amelyre idén már több mint 250-en neveztek, ez új részvételi rekord.

Újabb játéknap a Szuperligában, folytatódik az úszó- és atlétika-Eb – a pénteki sportműsor

Az ötödik fordulóból két mérkőzést rendeznek a labdarúgó Szuperligában. Színes a mai felhozatal, a focimeccsek mellett tenisz, sznúker, golf, kerékpár, úszás és atlétika.

Európai kupaeste, pályán a magyar és román csapatok – csütörtökön a tévében

A Ferencváros a Górnik Zabrze vendége lesz, az Universitatea Craiova pedig a Kuopiót fogadja a labdarúgó Európa Liga selejtezőjében. A Konferencialigában a tisztes helytállásért lép pályára a Kolozsvári CFR, az ETO pedig a Riga ellen fordítana.

Európai Szuperkupa, úszó- és atlétika-Eb – a szerdai sportműsor

A Paris Saint-Germain és az Aston Villa csap össze a labdarúgó európai Szuperkupáért. Folytatódik a vizes Európa-bajnokság és az atlétika kontinenstorna. A Loki háromgólos hátrányból várja a KL-visszavágót.

Bravúr: a kalapácsvető Halász Bence Európa-bajnok lett

Halász Bence 84,25 méteres magyar országos csúccsal aranyérmet nyert férfi kalapácsvetésben kedden a birminghami atlétikai Európa-bajnokságon. A magyar klasszis az ötödik sorozatban dobta minden idők legjobb magyar eredményét, és közel három méterrel előzte meg a második helyezettet.

Úszó- és atlétika-Eb, focimentes nap – kedden a tévében

Európa-bajnokságok várnak a sportok szerelmeseire, Angliában rendezik az atlétika-, míg Franciaországban a medencés számok kontinenstornáját, mindenhol vannak magyar és román érdekeltségek.

Izlandi siker és székelyudvarhelyi a dobogón az első nemzetközi diszkgolf-versenyen

Első alkalommal rendeztek nemzetközi diszkgolfversenyt Székelyföldön, a székelyudvarhelyi Hillside Transylvania pályán. A Transylvania Open 2026-on tíz ország harminc versenyzője állt rajthoz.

A Sepsi OSK az FCSB-t fogadja, úszó- és atlétika-Eb – a hétfői sportműsor

A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának zárómeccse a Sepsi OSK–FCSB összecsapás. Mind az úszók, mind az atléták Eb-címekért harcolnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!