Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
A következő három szezonban a TVR közvetíti a román női és férfi kézilabda-bajnokság mérkőzéseit. A közszolgálati televízió ingyen kapta meg a jogokat, miközben az előző szerződés idényenként mintegy 500 ezer eurót hozott a szövetségnek.
Új csatornára költöznek a román élvonalbeli kézilabda-bajnokság mérkőzései a 2026–2027-es idénytől. Sajtóértesülések szerint a TVR jó eséllyel pályázik a közvetítési jogokra, miközben a Digi Sport is versenyben van, elsősorban a női bajnokságért.
Lejárt a megállapodás az egyik tévétársasággal, így a Román Kézilabda-szövetség (FRH) előrehaladott tárgyalásokat folytat egy médiacsoporttal a közvetítési jogokról. Négy helyszínen elkezdődött az U18-as női világbajnokság.
Az első vezetőtanácsi ülésén több fontos reformot is elfogadott a Román Kézilabda-szövetség. A 2027–2028-as idénytől új lebonyolítási rendszert kap az élvonal, bevezetik az ifjúsági bajnokságot és jön az orvosi joker.
Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.
A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.
A Besztercei Gloria végig vezetve, némi meglepetésre nyert a Bukaresti CSM otthonában a női kézilabda-bajnokság rangadóján. Ezzel az élre állt a Virágok Ligája tabelláján.
A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.
Az év elején a Virágok Ligájában szereplő Gloria Buzău jelentette be, nem folytatja a további küzdelmeket. A kormány költségvetési megszorító rendelete miatt más klubok is bajba kerülhetnek.
A női kézilabda élvonalban szereplő SCM Gloria Buzău vezetősége bejelentette, hogy visszalép a Virágok Ligájából. A döntést az országos szinten bevezetett kormányzati megszorító intézkedések miatt hozták meg.