Jövő héten az első ülését tartja az áprilisban megválasztott Román Kézilabda-szövetség (FRH) új elnöksége. A napirendek között a 2026–2027-es szezon versenykiírásai és szabályzatai is szerepelnek.
A tervezett módosítások leginkább a másodosztályos mezőnyét érinti, valamint újdonság lenne a harmadosztály létrehozása, valamint az utánpótlásrendszer átalakítása.
Az elsőosztályban, a Nemzeti Ligában a lebonyolítás nem változik, mind a nőknél, mind a férfiaknál a csapatok oda-visszavágós rendszerben mérkőznek meg egymással. A Bölények Ligája augusztus 29-én, a Virágok Ligája egy nappal később rajtol.
Bár a sorsolást már elkészítették, a résztvevők végleges száma továbbra sem ismert, a nevezési határidő ugyanis augusztus 1.
A szövetség előírná, hogy az élvonalban szereplő kluboknak a 2027–2028-as idénytől saját ifjúsági csapattal is rendelkezniük kell, emellett már a következő szezonban kötelező lesz legalább három korosztályos együttes indítása az országos bajnokságokban.
A másodosztály hivatalos neve 2. Liga lesz. Ide amennyiben tizenkettőnél több csapat nevez, két csoportra osztják a mezőnyt. A bajnokság alapszakaszból, feljutási rájátszásból és kiesési rájátszásból áll majd, utóbbiban a részvétel kötelező – az elmúlt évadokban ez opcionális volt a nőknél.
A 2027–2028-as idénytől azonban már egycsoportos 2. Ligát terveznek, amelynek mezőnyét az előző idény 3–12. helyezettjei, valamint a Nemzeti Ligából kieső két együttes alkotja majd.
Ugyancsak egy év múlva hoznák létre a 3. Ligát. Az új osztályba a másodosztály alsóházi csapatai, az élvonalbeli klubok második együttesei, illetve az újonnan nevező egyesületek kerülnének.
Az utánpótlás-bajnokságok lebonyolítása lényegében változatlan marad. A rendszer továbbra is csoportkörből, elődöntős tornákból és ötnapos, öt mérkőzéses országos döntőből áll.
A 2026–2027-es idény a Szuperkupával kezdődik. A női torna augusztus 20–21-én, a férfi augusztus 22–23-án lesz. A négyes döntőben a bajnokság első két helyezettje és a Román Kupa két döntőse vesz részt, átfedés esetén pedig a bajnokság harmadik és negyedik helyezettje kap lehetőséget.
Előbb egy távozót, aztán egy újonnan érkezőt jelentett be a sepsiszentgyörgyi együttes. Mindkét játékos középpályás.
Az U Craiova semleges helyszínen, a Mezőkövesden lejátszott első mérkőzésen simán múlta felül a fehérorosz FK Vityebszket, így egy lépésre került a továbbjutástól a labdarúgó Bajnokok Ligája első körében.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
Elkészült a romániai magyar tannyelvű középiskolák idei érettségi rangsora. A végzősök átlageredményei alapján összeállított toplista a legjobb intézmények mellett azt is megmutatja, hol érettségiztek a legtöbben, hol született a legtöbb 10-es jegy.
Provokációnak nevezte a ProSport román sportportál minapi cikkében azt, hogy a Hungary Today című angol nyelvű magyar hírportál „erdélyi magyarként” hivatkozott Kovács István futballbíróra.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!