Az egyik legjelentősebb változás, hogy a férfi és a női élvonalban is visszahozzák a labdarúgásból ismert lebonyolítási rendszert. Az alapszakaszt a rájátszás követi majd.
Ez nem újkeletű, alkalmazták ezt már a bajnokságban, csupán az utóbbi 7-8 idényben volt csak oda-visszavágó rendszerű a pontvadászat.
A szövetség döntése értelmében a 2027–2028-as szezontól újraindítják az országos ifjúsági bajnokságot is. Az új vezetés ezzel a fiatal játékosok képzését és versenyeztetését szeretné erősíteni.
Újdonság lesz az úgynevezett „orvosi joker” bevezetése is. Ha egy játékos sérülése miatt legalább 90 napra kiesik, klubja idény közben igazolhat helyette, de kizárólag román U23-as kézilabdázót.
Az FRH emellett több könnyítést is elfogadott a másodosztály számára. Megszűnnek a játékosok szerepeltetésére vonatkozó korlátozások, pályára léphetnek szerződéssel vagy anélkül rendelkező kézilabdázók, eltörlik a kettős játékengedélyre vonatkozó limitet, valamint a 16. életévüket betöltött játékosok is szerepelhetnek az A osztályban.
A másodosztályban kötelezővé válik a play-out befejezése is, vagyis a benevezett csapatok nem léphetnek vissza az alsóházi küzdelmektől.
A szövetség új elnöke, Bogdan Voina a tanácskozás után közölte, a korosztályos ifibajnokságok átalakítását külön ülésen tárgyalják tovább. A szövetség vezetése július 15-én Kolozsváron ismét összeül, ahol kizárólag az utánpótlás kérdései kerülnek napirendre.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!