Nehéz feladatra vállalkozott Bernd Storck, tavaly a Sepsi OSK-t irányító német szakembernek újra meg kell mentenie a kieséstől a KV Kortrijk csapatát a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.
A Sepsi OSK a hetedik helyen áll a Szuperligában, 27 forduló elteltével pedig csupán öt együttes van a mezőnyben, amely több találatig jutott, mint a háromszékiek. Érdekesség azonban, hogy a piros-fehér mezeseknél a védők eredményesebbek, mint a támadók.
Egyelőre Valentin Suciu marad a Sepsi OSK edzője – jelentette ki a Székely Sportnak Diószegi László klubelnök, aki cáfolta a menesztésével kapcsolatos információkat.
Sajtóhírek szerint meg vannak számlálva Valentin Suciu napjai a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat élén, akinek a helyére eredményes külföldi vezetőedző érkezhet.
Befejeződött egy újabb játéknap a labdarúgó Szuperligában. A 27. fordulót követően a regnáló bajnok FCSB átvette a vezetést, a Kolozsvári CFR visszacsúszott a negyedik helyre, a Bukaresti Rapid kihasználta a Sepsi OSK bukását, ellépett a háromszékiektől.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy idén lemarad a felsőházi rájátszásról a Sepsi OSK, miután a Bukaresti Rapid télies körülmények között behúzta a győzelmet az FC Botoșani ellen, és ezzel öt ponttal meglépett a székelyföldi gárdától.
Újra elégedetlenségét fejezte ki játékosai teljesítményéről Valentin Suciu vezetőedző, miután a Sepsi OSK hazai pályán 3–2-re kikapott az FC Hermannstadttól, és nagyban búcsút inthet a felsőházi rájátszásnak.
Meglepő vereséget szenvedett el a Sepsi OSK az FC Hermannstadt ellen pénteken délután hazai környezetben a labdarúgó Szuperliga 27. fordulójában. A félidőben beálló Ianis Stoica mesterhármasig jutott, ehhez viszont kellett a háromszékiek védelme is.
Úgy tűnik, kiheverte a fővárosban kapott zakót, és hazai pályán feledtetheti a csúfos kudarcot a Sepsi OSK. Valentin Suciu legénysége az FC Hermannstadtot fogadja pénteken délután a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 27. fordulójában.
Különleges nap vár a sport szerelmeseire, pénteken három székelyföldi csapat mérkőzését is közvetítik: a Sepsi OSK és a VSK Székelyudvarhely hazai bajnokit, a Marosvásárhelyi VSK kupaelődöntőt játszik.
Ezen a héten hivatalosan is véget ért a téli átigazolási időszak a labdarúgó Szuperligában, a csapatok pedig összesen 158 változtatást eszközöltek, ez a szám toronymagasan a legmagasabb az elmúlt évekhez képest.
Rossz arcát mutatta a Sepsi OSK a legutóbbi bajnoki mérkőzésén, nagy zakót kapott a címvédő FCSB-től. A csapat idén gyenge játékkal rukkolt elő, így az edzői stábnak fel van adva a lecke. Hadnagy Attila sportigazgatót kérdeztük a kialakult helyzetről.
Újabb játéknap zajlott le a Szuperliga idei kiírásának alapszakaszában, azonban semmit sem tisztult a kép: továbbra is öt csapat verseng az első helyért, míg három gárda a hatodik pozíciót célozta meg. Fogy az idő, a Sepsi OSK pedig továbbra sem áll jól.
Minden szempontból borzalmas mérkőzésen van túl a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely egyértelmű vereséget szenvedett a bajnoki címvédő FCSB otthonában. A háromszéki klub elnöke, Diószegi László nem leplezte csalódottságát és kritizálta a játékosokat.
Nem bírta az FCSB ritmusát a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában, vasárnap este a címvédő együttes fél óra alatt eldöntötte a találkozót, és ha helyzeteit belövi, akár kiütéses győzelmet is arathatott volna.
A szezon egyik legnehezebb kiszállása vár a Sepsi OSK-ra, a piros-fehérek vasárnap este a címvédő FCSB vendégei lesznek a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A háromszéki fiúk viszont elszántak és a győzelemért lépnek pályára a Nemzeti Arénában.
Rengeteg ziccert elhibázott a Bukaresti Rapid szombaton este a Galaci Oțelul otthonában, amely így csak 1–1-es döntetlent ért el a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. Amennyiben nyerni tud a Sepsi OSK, felsőházi rájátszást érő helyre lép előre.
Meggyőzőbb játékot tanúsított Valentin Suciu együttese csütörtökön este a Konstancai Farul ellen, azonban nem dőlhetnek hátra a Sepsi OSK játékosai, rendkívül nehéz kiszállás vár rájuk a fővárosban.