Hirdetés

Kissé beljebb van a Sepsi OSK, lemaradt a felsőházról az ASA (videóval)

Fotó: Tuchiluș Alex

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA találkozója a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának utolsó fordulójában. A pontosztozkodással a háromszékiek jártak jobban, míg a piros-kékek lemaradtak a felsőházról.

Mindkét együttes számára nagy jelentősége volt a szombati összecsapásnak: az alapszakaszt biztosan a második helyen befejező Sepsi OSK szerette volna minél több ponttal kezdeni a felsőházi rájátszást, míg az ASA-nak kötelező volt a győzelem a play-offba jutáshoz, de a sorsa nem a saját kezében volt, jobb eredményt kellett elérjen, mint a Bukaresti Steaua hazai pályán a Jászvásári Poli ellen.

Hirdetés

Nagy érdeklődés övezte a sepsiszentgyörgyi mérkőzést, közel félház, 3480 néző foglalt helyet a Sepsi Duna Aréna lelátóin, az ASA-t nagyjából 30 fős szurkolótábor kísérte el.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Jobban kezdett a marosvásárhelyi csapat, Ganea már a 2. percben nagy helyzetbe került, Ungureanu menteni tudott.

Ezután is a vendégek uralták a játékot, de a Sepsi hamar rendezte a sorait és átvette a kezdeményezést.

Negyedóra lejártával alakította ki az első lehetőségét a házigazda, Oroian veszélyeztetett, de Geantă védett. Az ASA védelme nem tudott felszabadítani, a labda Matei elé került, akinek a lövése megpattant és fölé szállt.

A folytatásban is a sepsiszentgyörgyiek kezdeményeztek többet, a szünet előtt Mawa távolról próbálkozott, de nem találta el a kaput.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Térfélcsere után is a Sepsi OSK játszott mezőnyfölényben, ám a támadásai rendre elakadtak a tizenhatos előterében.

A következő lehetőségére a 60. percig kellett várni, amikor Heras volt a befejező, de pontatlanra sikeredett a lövése.

Hamar érkezett a válasz a túloldalon, kétszer is helyzetbe kerültek az ASA játékosai, Ungureanu résen volt Senciuc csalóka próbálkozásánál, Măgerușan szabadrúgása pedig célt tévesztett.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A hajrá elején ismét a vendégek voltak közelebb a gólhoz, Vlad Bogdan kevéssel mellé lőtt.

A végén tovább küzdöttek a győzelemért a piros-fehérek, meg is voltak a lehetőségeik, de ezek kimaradtak, Batzula távoli lövése és Davordzie fejese is elkerülte a kaput.

Videó: Prima Sport

Maradt a gól nélküli döntetlen, ezzel a Sepsi OSK hátránya tovább nőtt az éllovas Vajdahunyadi Corvinul mögött, de növelte a különbséget a feljutásért zajló küzdelemben a vetélytársaihoz képest, amelyek mind vereséget szenvedtek, míg az ASA lecúszott a 7. helyre és lemaradt a felsőházról, miután a Steaua 3–1-re nyert és utolsóként bejutott a play-offba.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A rájátszás a jövő hétvégén már kezdődik is. A Sepsi OSK hazai pályán jövő szombaton a Bihar FC-t fogadja, majd az éllovas Corvinulhoz látogat. Két hazai meccs jön, előbb a Steaua (április 10.), majd a Voluntari látogat Háromszékre, majd a Chindiához és a visszavágók első fordulójában a Bihar FC-hez látogat az OSK. A Corvinullal a tervek szerint május elején találkoznak a Sepsi Duna Arénában, majd a Steaua és Voluntari elleni kiszállás következik a sorban. A felsőházat május 16-án a Chindia ellen zárja a Sepsi.

A Sepsi OSK meccsei a felsőházban
1. forduló (március 21.): Sepsi OSK–Nagyváradi Bihar FC
2. forduló (április 4.): Vajdahunyadi Corvinul–Sepsi OSK
3. forduló (április 10.): Sepsi OSK–Bukaresti Steaua
4. forduló (április 15.): Sepsi OSK–FC Voluntari
5. forduló (április 18.): Chindia Târgoviște–Sepsi OSK
6. forduló (április 25.): Nagyváradi Bihar FC–Sepsi OSK
7. forduló (május 2.): Sepsi OSK–Vajdahunyadi Corvinul
8. forduló (május 6.): Bukaresti Steaua–Sepsi OSK
9. forduló (május 9.): FC Voluntari–Sepsi OSK
10. forduló (május 16.): Sepsi OSK–Chindia Târgoviște
Labdarúgó 2. Liga alapszakasz, 21. forduló:

Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Marosvásárhelyi ASA 0–0.

Sepsi OSK: Ungureanu – Oroian, Haruț, Dobrosavlevici, Techereș, Păun, Iglesias, Matei, Oberlin, Heras, Mawa. Cserék: Bartha – Oteliță, Vianna, Batzula, Silaghi, Câmpean, Aganovic, Davordzie. Vezetőedző: Ovidiu Burcă.
ASA: Geantă – Demeter, Chatziterzoglou, Senciuc, Biceanu, Oltean, Oroian, Ekollo, Ganea, Măgerușan, Rotund. Cserék: Barabás – Horșia, Bejan, Filip, Bogdan, Dohatcă, Avram, Cruceru, Vînău, Trif. Vezetőedző: Eusebiu Tudor.

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 21. forduló

2. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Mi lesz veled, székely foci? Szondy és Diószegi tiszta vizet öntött a pohárba

A magyarországi politikai fordulat hírére a Sepsi OSK és FK Csíkszereda vezetői tiszta vizet öntöttek a pohárba klubjaik jövőjét illetően. A klubvezetők a stabilitásra hivatkozva igyekeznek megnyugtatni a szurkolókat.

Drámai döntetlen: a hosszabbításban, véleményes büntető miatt bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Hiába vezetett a hajrában a Sepsi OSK, a hosszabbításban megítélt büntetővel egyenlített a Voluntari, így 1–1-es döntetlen született a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának hétközi, 4. fordulójában.

Székelyhon

Így oszlottak meg a külhoni magyarok levélszavazatai a pártok között

Közzétette a levélszavazatok pártonkénti megoszlását a Nemzeti Választási Iroda: a magyar országgyűlési választáson összesen 256 233 érvényes levélszavazatot adtak le.

`
Krónika

Nagyváradi premontrei-ügy: mise közben érkezett a végrehajtó, drámai órák a templomban

Kedden reggel pontban kilenc órakor megérkezett a végrehajtó a nagyváradi premontrei templomhoz, ahol a Fejes Rudolf Anzelm apáttal szolidarizáló hívek fogadták. Ez sem akadályozta meg abban, hogy mise közben, csendőrök kíséretében behatoljon a templomba.

Krónika

„Nem kell hamut szórnom a fejemre”. Kelemen Hunor a Tisza és az RMDSZ viszonyáról, a magyar–magyar kapcsolatokról

Meg kell várni, hogy mi a viszonya az új magyar kormánynak a határon túli magyarokhoz, milyen nemzetpolitikája van, nekünk ahhoz kell viszonyulnunk – jelentette ki a Krónikának Kelemen Hunor.

Főtér

Csirkefogónak nevezte Hargita megyei párttársát az AUR-os Dan Tanasă, kapta is a sallert – hírmix

Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.

Ez is érdekelheti

„Nekem nem tűnt tizenegyesnek” – csalódottan értékelt a Sepsi OSK kapusa

Drámai hajrában mentett pontot az FC Voluntari a Sepsi OSK otthonában: a vendégek a hosszabbításban, egy vitatott büntetőből egyenlítettek a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A lefújás után rendkívül csalódottan értékelt a háromszékiek kapusa.

Drámai döntetlen: a hosszabbításban, véleményes büntető miatt bukta el a győzelmet a Sepsi OSK

Hiába vezetett a hajrában a Sepsi OSK, a hosszabbításban megítélt büntetővel egyenlített a Voluntari, így 1–1-es döntetlen született a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának hétközi, 4. fordulójában.

Hibátlanok csatája: a Voluntari érkezik a Sepsi OSK otthonába

Újfent sorsdöntő mérkőzés vár a Sepsi OSK együttesére, amely az eddig hibátlanul menetelő FC Voluntari-t látja vendégül a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában. A háromszéki együttesnél az eddigi legnehezebb párharcra számítanak.

Hatalmas öngól segítette a Corvinult, nőtt az előnye a Sepsi OSK előtt

Két vereség után visszatért a győzelem útjára a Corvinul, amely egy öngóllal és egy ajándékba kapott labdával 2–0-ra legyőzte a Chindiát, és ismét hatpontos előnyt épített ki a Sepsi OSK előtt a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának 4. fordulójában.

Mi lesz veled, székely foci? Szondy és Diószegi tiszta vizet öntött a pohárba

A magyarországi politikai fordulat hírére a Sepsi OSK és FK Csíkszereda vezetői tiszta vizet öntöttek a pohárba klubjaik jövőjét illetően. A klubvezetők a stabilitásra hivatkozva igyekeznek megnyugtatni a szurkolókat.

Sokat érő három pont, már a Voluntari elleni kulcsmeccsre összpontosít a Sepsi OSK

Fordulás után döntötte el a szombati mérkőzést a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen, és visszaállította ötpontos előnyét a labdarúgó 2. Liga play-offjában. A játékosok elégedettek az eredménnyel, már a szerdai, Voluntari elleni találkozóra készülnek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Győzelmi kényszerben a Sepsi OSK, kritikus meccs jön a Steaua ellen

Újabb kulcsfontosságú mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra, amely szombaton a Bukaresti Steauát fogadja. A háromszékiek előnye két pontra olvadt az FC Voluntari előtt, ugyanakkor győzelem esetén karnyújtásnyira kerülhetnek az éllovas Corvinulhoz.

Nyomás alá került a Sepsi OSK: az éllovassal is elbánt az FC Voluntari

Két mérkőzést rendeztek péntek délután a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. A Sepsi OSK szempontjából vegyes eredmények születtek: az őt üldöző FC Voluntari ismét győzni tudott, ugyanakkor éppen az éllovas Corvinullal szemben.

Hajrágóllal zsebelte be a pontokat a Marosvásárhelyi ASA

Többet tett a győztes gólért, és ezt a végjátékban meg is szerezte Jászvásáron a Marosvásárhelyi ASA, amely sikerével megőrizte az első helyét a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszásában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!