Saját fejlesztőközpontot létesít a jégkorongutánpótlás számára, U21-es csapatot indít, amely a magyar korosztályos és a romániai felnőtt bajnokságban is játszik az ősztől. Három pályát építenek, és pár éven belül az osztrák hokiligában indul a GYHK.
Meglett szerda este a negyedik győzelem is a Gyergyói Hoki Klub számára az Erste Liga negyeddöntőben, így továbbjutott Szilassy Zoltán csapata. A piros-fehérek vezetőedzője rámutatott, kevesebbet hibáztak, mint az UTE és ezért gratulált a csapatának.
Az UTE elleni negyeddöntős párharcot a lehető leghamarabb húzta be a jégkorong Erste Liga címvédője, a Gyergyói HK. Sylvestre-ék szerdán a második harmadban nyújtott elsöprő játékkal nyerték a negyedik meccset és beléptek az elődöntőbe.
Habár a vártnál jóval simábban húzta be a jégkorong Erste Liga negyeddöntő harmadik mérkőzését a címvédő GYHK, Szilassy Zoltán vezetőedző figyelmeztet: hárommeccses előny tudatában nem szabad elkényelmesedniük az UTE elleni negyedik csatában szerdán.
Ahhoz képest, hogy Gyergyószentmiklóson milyen éles küzdelem zajlott, a párharc első budapesti találkozóján simán nyert a Gyergyói Hoki Klub és még egy győzelemre van szüksége az elődöntőbe jutáshoz.
Ha hosszabbításig nem is jutott, de nem volt unalmas a szombat esti Gyergyói Hoki Klub–Újpest mérkőzés sem az Erste Liga negyeddöntőben. A piros-fehérek második győzelme után értékeltek az edzők.
Kétszer egyenlített a Gyergyói Hoki Klub a jégkorong Erste Liga negyeddöntő második meccsén szombaton az Újpest ellen, majd amikor átvette a vezetést, már nem engedte ki a kezéből. 2:0-ra vezet a címvédő.
A Gyergyói HK a hosszabbításban győzte le az Újpestet a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén. A hazai játékosok rengeteget lőttek, de nem voltak elég pontosak. Ebben javulnia kell a csapatának – mutatott rá Szilassy Zoltán edző.
Nem volt elég a hatvan perc a Gyergyói Hoki Klub-UTE párharc első felvonásának eldöntésére a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjében. A nagyon kiegyenlített mérkőzés hosszabbításban dőlt el a piros-fehérek javára. A GYHK jobb erőnléte döntött.
Nem számít könnyű továbbjutásra a Gyergyói Hoki Klub edzője. Szilassy Zoltán szerint jó úton vannak, és természetesen a céljuk a címvédés. Az alapszakaszt értékelte, a negyeddöntőre figyel a székelyföldiek trénere.
Az Erste Liga közzétette az idei rájátszás negyeddöntőjének az időpontjait. Az alapszakaszt a harmadik helyen záró Gyergyói Hoki Klub pénteken és szombaton az UTE csapatát fogadja, a Csíkszeredai Sportklub pedig a BJA HC vendégeként Budapesten szerepel.
Befejeződött a 2023–2024-es jégkorong Erste Liga alapszakasza, következik a rájátszás. Az egyenes kieséses szakasz első körében a címvédő Gyergyói HK és a Brassói Corona hazai pályán kezd, a Csíkszeredai Sportklub pedig idegenben.
A Gyergyói Hoki Klub 4–1-re nyert az FTC-Telekom ellen, így győzelemmel zárta az Erste Liga alapszakaszát. Szilassy Zoltán szerint az elmúlt másfél hónap és a 10 győzelem zsinórban bizakodóvá teheti a csapatot, de elbizakodottá semmiképpen sem.
Meggyőző játékkal, igazi play-off formát mutatva nyert a Gyergyói Hoki Klub a Ferencváros ellen szombaton este. A tavalyi Erste Liga finálé két részvevője közül tehát ismét az székelyföldiek örülhettek, sikerrel zárták az alapszakaszt. Jöhet a rájátszás.
Fordulatokban és kiállításokban gazdag mérkőzést nyert meg kedden este a Gyergyói Hoki Klub a Csíkszeredai Sportklub otthonában, mi pedig megmutatjuk a találkozón szerzett hét találatot.
A címvédő Gyergyói HK hosszabbítás után 4–3-ra nyert kedden este a Csíkszeredai Sportklub otthonában a jégkorong Erste Liga alapszakaszában. A győztes gól a ráadásban született.
Fordulatokban és kiállításokban gazdag mérkőzést nyert meg kedden este a Gyergyói HK a Csíkszeredai Sportklub otthonában, a jégkorong Erste Liga alapszakaszában rendezett mérkőzés győztes gólját a ráadásban Fejes Nándor ütötte.
A Gyergyói Hoki Klub több, mint 80 helyzetet dolgozott ki, 75 kapura lövés szerepel a Dunaújvárosi Acélbikák elleni vasárnapi mérkőzés jegyzőkönyvében. Vezetőedzőjük rámutatott, azon elemeket gyakorolták, amelyekre az éles meccseken szükség lesz.