Hirdetés

Dave MacQueen: mostanában minden valahogy rosszul alakul számunkra

Értékeltek az edzők.
Fotó: Szász Adorján

A GYHK hiányos kerettel, Warldley, Haaranen és Vayrynen nélkül is le tudta győzni a Brassói Coronát, ahol pedig az új légiósokat is bevetették és a kapuban ott volt Dubeau. Így látták az edzők a találkozót a lefújás után.

2024. december 19., 10:48

„Jó kezdtük a mérkőzést, a második harmadban viszont a sok büntetés miatt egy kicsit kaotikussá vált a játék. Elégedett voltam a harmadik harmadunkkal, főleg azzal, ahogy játszottunk, amikor vezettünk. Sok játékosunk ma rengeteg jégidőt kapott. Rasmus pedig néhány kulcsszituációban hatalmas védéseket mutatott be, amikor igazán szükségünk volt rá. Sok pozitív dolgot láttam. Külön kiemelném a negyedik sorunkat. Az, hogy azonnal tudtunk válaszolni az ő góljukra, és Csiszer betalált, ma nagyon fontos momentum volt. Ez jó alap a folytatáshoz” – nyilatkozta Markus Juurikkala, a GYHK vezetőedzője.

Kapcsolódó

Dave MacQueen a Corona Brassó vezetőedzője pedig így összegzett: „Ez egyértelműen sokkal jobb mérkőzés volt, mint az előző. Kemény, fizikális játék folyt a jégen. Sok mindennel elégedett voltam, amit csináltunk. De az nem tetszett, hogy nem tartottuk magunkat a meccs előtt megbeszéltekhez.

Az volt a terv, hogy több korongot játsszunk mögéjük, kényszerítsük őket fordulásra, és játsszunk fizikálisan. Ehelyett visszakézből passzolgattunk középre, és az első két góljuk közvetlenül a mi eladott korongjainkból született.

Tudjuk, hogy egy jó csapatról van szó, akik kihasználják az adódó lehetőségeket, és talán a legjobb kontracsapat a ligában. Ha ilyen lehetőségeket adunk nekik, akkor ők bizony élnek vele, és pontosan ez történt. A második harmad végére a lövések aránya nagyjából 33–17 volt a javunkra.

Hirdetés

Nem mondom, hogy sok kiemelkedően nagy helyzetünk lett volna, de kétszer annyit lőttünk, mint ők. A harmadik harmadban azonban jól védekeztek a gyergyóiak, gyakorlatilag lezárták a semleges zónát, és nem tudtunk helyzeteket kialakítani. A végeredmény is ezt tükrözi. Mostanában valahogy minden rosszul alakul számunkra. Például a végén egy tökéletes oldalra passzt csináltunk a kapu mögött, aztán amikor kivitettük volna a kékre, a korong átugrott az ütőnkön, és ők üres kapura betaláltak. Persze csalódott vagyok a vereség miatt, de úgy érzem, a srácok ma este mindent beleadtak, és keményen küzdöttek. Jelenleg azonban inkább vesztünk, mint nyerünk, és ezen kell változtatnunk”.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!