Hirdetés

Vezettek az ázsiaiak ellen, aztán egyértelműen alulmaradtak Szőcs Bernadették

A marosvásárhelyi származású Szőcs Bernadette tehetetlen volt az egyéni mérkőzésén. Archív
Fotó: Beliczay László

2021. augusztus 02., 11:27

A negyeddöntő jelentette a végállomást a román női asztalitenisz válogatottnak a tokiói olimpián, amely hétfőn délelőtt 3–1-re alulmaradt Hongkong csapatával szemben.

2021. augusztus 02., 11:27

Egy nappal korábban a román együttes magabiztosan jutott tovább az Egyiptom elleni mérkőzésén, az ázsiaiak ellen azonban bravúr kellett volna a legjobb négy közé kerüléshez.

Kapcsolódó

Hirdetés

A párharc viszont kiválóan indult román szempontból, hiszen a párosok összecsapásán előnybe kerültek.

Elizabeta Samara és Daniela Dodean Monteiro öt játszmában, meccslabdát hárítva múlták felül a Vai Jam Minnie Szú és Ho Csing Li alkotta duót.

Az egyéni mérkőzéseken aztán már esélytelenek voltak a romániai játékosok, akik még szettet sem tudtak nyerni.

Szőcs Bernadette tehetetlen volt, és legfeljebb hat pontig jutott Hoi Kem Dú ellen, Elizabeta Samara ennél szorosabb meccset játszott Ho Csing Livel, de távol állt a győzelemtől, Daniela Dodean pedig az első két szettben alig nyert pontot, a harmadikat pedig rövidítésben bukta el.

A Viorel Filimon vezetőedző által irányított, Európa-bajnoki címvédő román válogatott az ötödik helyen fejezte be szereplését a csapatversenyben.

Tokió 2020, női asztalitenisz, csapatverseny, negyeddöntő:
Románia–Hongkong 1–3
Elizabeta Samara/Daniela Dodean Monteiro–Wai Yam Minnie Soo/Ho Ching Lee 3–2 (11–5, 5–11, 11–7, 6–11, 13–11)
Szőcs Bernadette–Hoi Kem Doo 0–3 (5–11, 5–11, 6–11)
Elizabeta Samara–Ho Ching Lee 0-3 (9–11, 8–11, 10–12)
Daniela Dodean Monteiro–Hoi Kem Dú 0–3 (3–11, 2–11, 12–14)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!