Hirdetés

Szilágyi Áron szállította a magyar küldöttség első aranyérmét!

Nem találtak rajta fogást, harmadszor aranyérmes
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

2021. július 24., 15:31

Zsinórban harmadik olimpiáján is a döntőig menetelt a férfi kardvívók egyéni számában Szilágyi Áron. Ott pedig meggyőző teljesítménnyel nyert olasz ellenfelével szemben, így egymás után harmadszor lett aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült.

2021. július 24., 15:31

Szombaton a tokiói nyári olimpiai játékok második napján Szilágyi Áronnak nagyon jól ment a vívás. Az első fordulóban nem kellett pástra lépnie, erőnyerő volt, a legjobb 16 közé kerülésért a venezuelai José Quinterót, a nyolcaddöntőben pedig az iráni Modzstaba Abedinit győzte le egyaránt 15–7-re. A negyeddöntőben is simán ment minden, az iráni Ali Pakdaman sem jelentett különösebb gondot, így már a legjobb négy között volt.

Hirdetés

Az elődöntőben a grúz Szandro Bazadze ellen már voltak izgalmak, 13–13-ig hol az egyik, hol a másik kardvívó vezetett, aztán Szilágyi bevitte a következő két pontot, így bejutott a döntőbe.

Itt az olasz Luigi Samele volt az ellenlábas. A magyar villámrajtot vett, 3–0-ra húzott el. Ellenfele nem nagyon találta a ritmust, Szilágyi kontrollálta a mérkőzést, 7–1-re módosult az állás.

A félidőig valamelyest szorossá tette a küzdelmet Samele, 8–5-nél pihentek egyet.

Szilágyi ott folytatta, ahol a döntőt indította, zsinórban négy pontot szállított, 12–5-nél pedig eldőlni látszott a csata.

15–7 a legévégén, meggyőző, végig kiegyensúlyozott, remek vívással szállította a magyar küldöttség első aranyérmét a tokiói nyári olimpiai játékokon Szilágyi Áron. ​

Szilágyi Áron útja az aranyérmig

A legjobb 32 között: 15–7 José Quintero (venezuelai).
A legjobb 16 között : 15–7 Modzstaba Abedini (iráni).
A negyeddöntőben: 15–6 Ali Pakdaman (iráni).
Az elődöntőben: 15–13 Szandro Bazadze (grúz).
A döntőben: 15–7 Luigi Samele (olasz).

OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 15.35) 

SorrendOrszágAranyEzüstBronzÖsszesen
1.Kína3014
2.Japán1102
3.Dél-Korea1023
4.Ecuador1001
4.Magyarország1001
4.Irán1001
4.Koszovó1001
8.Orosz csapat0112
...10.Románia0101

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!