Hirdetés

Szigorú előírások vonatkoznak mindenkire a nyitóünnepségen

Az Olimpiai Stadion – az utolsó simításokat végzik
Fotó: MTI/Kovács Tamás

MTI
2021. július 18., 12:48

A koronavírus-járvány miatt még a résztvevők számára is szigorú előírások lesznek érvényben a tokiói olimpia pénteki nyitóünnepségén.

MTI
2021. július 18., 12:48

„A bevonuláson részt vevő versenyzőknek a stadionon kívül két-, belül pedig egyméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és végig maszkot kell viselniük” – jelentette ki Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, aki kifejtette, nem tudja megmondani, hány magyar vesz részt az ünnepségen, mert a sportolók maguk dönthetik el, hogy ilyen körülmények között jelen kívánnak-e lenni az eseményen.

Hirdetés

A sportvezető elárulta, kísérőként is mindössze hatan vonulhatnak a sportolókkal, ebből Dósa Viktória csapatvezető lesz az egyik, a másik ötöt pedig a tervek szerint kisorsolják majd a jelentkezők között. Vékássy arról is beszélt, hogy a zárt kapus eseményen a lelátón is csak nagyon korlátozott számban foglalhatnak helyet a meghívottak, ugyanis a nemzeti olimpiai bizottságok képviseletében csupán az elnök és a főtitkár vehet részt, rajtuk kívül pedig a helyszínre utazó vezető politikusok lehetnek jelen.

A 2019 decemberében átadott, 68 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban már javában készülnek a pár nap múlva esedékes ünnepségre.

A létesítmény környékét már teljesen elzárták az autós forgalomtól, de a szomszédságában lévő Japán Olimpiai Múzeumnál sok gyalogos fotózkodik az olimpia legfőbb jelképével, az ötkarikával, vagy éppen a szigetországban megrendezett korábbi három játékok – az 1964-es tokiói nyári, valamint az 1972-es szapporói és az 1998-as naganói téli olimpia – kicsinyített jelképeivel.

Az viszont továbbra is talány, hogy a mostani eseményen hol fog állni és milyen lesz a kandeláber, amelyben az olimpiai láng lobog majd 16 napon át, ugyanis azt nem látni a lelátóról.

Az azonban látszik, hogy az Olimpiai Stadion küzdőtere teljesen le van takarva, illetve áll az az emelvény is, amelyen a zászlórúdra felhúzzák majd az olimpiai lobogót, és amelyen vélhetően elhangzik a szervezőbizottság elnökének, vagy éppen Thomas Bachnak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elsőszámú vezetőjének a beszéde.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Ilyés Róbert: kockáztatnunk kellett, de a csapat jelesre vizsgázott

Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Krónika

Megújul a csíksomlyói kegytemplom, anyaországi támogatással óvják a magyarság egyik legfontosabb zarándokhelyét

Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!