
A fináléba a vigászagon aratott győzelmének bekerült román hajó az 1-es sávon haladt, és tartani tudta a lépést a rajtnál kirobannó ausztrál négyessel, féltávnál viszont a britek feljöttek a második helyre.
A táv háromnegyedénél úgy tűnt, hogy még a dobogóról is lecsúszik a román hajó, hiszen az olaszok is vészesen közelítettek az élmezőnyhöz.
Az utolsó pár száz méteren óriási dráma alakult ki, a britek lecsúsztak az ideális ívükről, és szinte összeütköztek az olaszokkal, az 1-es sávon pedig a román csapat szinte utolérte az ausztrálokat, akiknek eltűnt az addig összeszedett szinte 3 másodperces előnyük, mindössze 0.37 másodperces fórral értek célba a román hajó előtt. A harmadik helyet végül az olaszok szerezték meg.
Ez Románia harmadik dobogós helyezése az olimpián Ana Maria Popescu női párbajtőrben szerzett ezüstérme, illetve a női kormányos nélküli kettesben Simona Radiș és Ancuța Bodnar aratott győzelmét követően.
OLIMPIAI ÉREMTÁBLÁZAT (frissítve 5.19)
| Sorrend | Ország | Arany | Ezüst | Bronz | Összesen |
| 1. | Kína | 10 | 5 | 8 | 23 |
| 2. | Japán | 10 | 4 | 5 | 19 |
| 3. | Egyesült Államok | 9 | 8 | 8 | 25 |
| 4. | Orosz csapat | 7 | 7 | 4 | 18 |
| 5. | Ausztrália | 6 | 1 | 7 | 14 |
| 6. | Nagy-Britannia | 4 | 6 | 4 | 14 |
| 7. | Koreai Köztársaság | 3 | 2 | 5 | 10 |
| ...10. | Magyarország | 2 | 1 | 0 | 3 |
| ...18. | Románia | 1 | 2 | 0 | 3 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!