
A japán sportújság, a Nikkan Sports a jóslatot arra alapozza, hogy a koronavírusos fertőzések száma nem csökkent, sőt, június végén volt olyan nap, amikor hétszáz fölé emelkedett a pozitív esetek száma, ami az elmúlt hónapban rekordmagasságot jelentett az átlagosan 400-500 napi új beteghez képest.
A legutóbbi adatok szerint Japánban közel 800 ezren fertőződtek meg a koronavírussal, és 14 700 halálesetet regisztráltak eddig.
A július 23-án kezdődő nyári olimpia szervezői március 20-án jelentették be, hogy a pandémia veszélyei miatt külföldi nézők nélkül rendezik meg a játékokat, június 21-én pedig azt közölték, hogy 10 ezer főre korlátozták a japán szurkolók jelenlétét az egyes versenyhelyszíneken.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!