
Románia sportminisztere harmadik versenyszámában állt rajthoz kedden a Tokióban zajló paralimpián. Az országúti kerékpárosok C4-es kategóriájának időfutamában összesen kilencen harcoltak az érmekért, a székelyföldi sportoló a nyolcadik helyen zárt.
Novák 50:16.60 perc alatt tekerte le a 32 kilométeres távot, több mint négy perccel volt lassabb a szlovák aranyérmes Patrik Kurilhoz képest. Az ezüstöt a győztes honfitársa, Jozef Metelka nyerte, a bronzot pedig a brit George Peasgood szerezte meg.
Novák Károly Eduárd ebben a számban ezüstérmet nyert kilenc éve a londoni paralimpián.
A következő, egyben utolsó tokiói megmérettetése a C4-5-ös kategória mezőnyversenye lesz pénteken hajnalban.
Mint ismert, a sportminiszter korábban pályakerékpárban, a 4000 méteres üldözőversenyen nyert ezüstérmet Tokióban.
A versenysportban nincsenek csodák. Az az idő, amit edzéssel tölthettem, nagyon rövid és szokatlan volt számomra, de boldog vagyok, hogy egy ezüstéremmel térhetek haza a paralimpiáról” – írta közösségi oldalán a keddi versenyt követően.
Szintén kedden Eduard Mihăiţă Moescu is érdekelt volt a C2-es kategória országúti időfutamán, a román paralimpikon ugyancsak az utolsó előtti helyen végzett: 44:33.36 perces időeredménnyel 13. lett a 24 kilométeres erőpróbán. Itt az ausztrál Darren Hicks volt a leggyorsabb, őt követte a belga Ewoud Vromant, illetve a francia Alexandre Leaute.
Románia küldöttsége eddig két érmet szerzett a 2020-as paralimpiai játékokon, Novák mellett a cselgáncsozó Alexandru Bologa a 60 kilogrammos súlycsoportban nyert bronzérmet.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!