A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékeztetett: a megnyitók történetében először minden ország egy-egy női és férfi sportolója együtt viheti majd a nemzeti lobogót. Kiemelték: amíg az olimpiai fogadalomtételen két ifjúsági olimpiai bajnok mondhatta az eskü szövegét – Késely Ajna úszó és Péni István sportlövő –, addig a MOB sportolói bizottságának javaslatára a zászlóvivőknél két rutinos versenyzőre esett a választás.
A világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok Mohamed Aida elmondta: hatalmas megtiszteltetés, hogy ő lehet az egyik zászlóvivő, és a hír hallatán a könnyeivel küszködött.
„Ez az egyik legnagyobb dolog egy sportoló számára. Felemelő érzés végigsétálni a stadionban, miközben tudjuk, hogy az egész világ ránk figyel. Hat olimpián vettem eddig részt, szinte mindegyik nyitóünnepségen ott voltam. Egy-egy ceremóniát hosszú várakozás előz meg, sok időbe telik, mire eljutunk a vonulásig, de amikor az ember belép a tömött stadionba, az egy olyan katartikus élmény, amely mindenért kárpótol.
– nyilatkozta.
A másik zászlóvivő, a négyszeres olimpiai ezüst-, kétszeres bronzérmes, világ- és Európa-bajnok Cseh Lászlónak viszont át kellett gondolnia a felkérését, ugyanis eddig egyetlen olimpiai megnyitón sem vett részt, mert másnap vagy az azt követő napon mindig versenyeznie kellett már, és „szereplési vágya” sincs.
„Sokat gondolkodtam rajta, átbeszéltem a feleségemmel, és rájöttem, ez egy olyan óriási megtiszteltetés, hogy elfogadom a felkérést.
Célom, hogy úgy fejezzem be a pályafutásomat, hogy még egyszer utoljára odatettem magamat” – közölte.
A román zászlót az evezős, második olimpiájára készülő Mădălina Bereş és a romániai sportolók közül az idei olimpiára a kvalifikációt elsőként kiharcoló Robert Glinţă úszó viszi majd.
A tokiói olimpia megnyitóját július 23-án rendezik.
Az eddigi magyar zászlóvivők:
1908, London: Mudin István (atléta)
1912, Stockholm: Rittich Jenő (tornász)
1924, Párizs: Toldi Sándor (atléta)
1928, Amszterdam: Egri Kálmán (atléta)
1932, Los Angeles: Bácsalmási Péter (atléta)
1936, Berlin: Bácsalmási Péter
1948, London: Németh Imre (atléta)
1952, Helsinki: Németh Imre
1956, Melbourne: Csermák József (atléta), Stockholm (lovasversenyek): Erdélyi István (csapatvezető)
1960, Róma: Simon János (kosárlabdázó)
1964, Tokió: Kulcsár Gergely (atléta)
1968, Mexikóváros: Kulcsár Gergely
1972, München: Kulcsár Gergely
1976, Montreal: Kamuti Jenő (vívó)
1980, Moszkva: ifj. Szívós István (vízilabdázó)
1988, Szöul: Vaskuti István (kenus)
1992, Barcelona: Komáromi Tibor (birkózó)
1996, Atlanta: Szabó Bence (vívó)
2000, Sydney: Kőbán Rita (kajakos)
2004, Athén: Kovács Antal (cselgáncsozó)
2008, Peking: Kammerer Zoltán (kajakos)
2012, London: Biros Péter (vízilabdázó)
2016, Rio de Janeiro: Szilágyi Áron (vívó)
2021, Tokió: Mohamed Aida (vívó) és Cseh László (úszó)
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!