
A Budapesti Honvéd SE 21 éves bajnoka a pénteki elődöntőben olimpiai csúccsal nyerte futamát, a rekord azonban nem élt sokáig, ugyanis a világcsúcstartó amerikai Caeleb Dressel néhány perccel később még nála is gyorsabb volt.
A finálé várhatóan a két világklasszis különpárharcát hozza majd.
A női kézilabda-válogatott negyedik csoportmérkőzésén a spanyolokkal találkozik, Elek Gábor szövetségi kapitány három vereséggel álló csapatának már csak matematikai esélye van a negyeddöntőbe jutásra, de ahhoz, hogy ez megmaradjon, le kell győznie világbajnoki ezüstérmes riválisát.
A férfi vízilabdázókra ezúttal az amerikai csapat vár, Märcz Tamás együttese biztosíthatja helyét a negyeddöntőben, amennyiben a többi eredmény a papírformának megfelelően alakul.
Az atléták közül Kozák Luca lesz érdekelt szombaton, akinek a célja 100 méter gáton, hogy egyéni csúccsal bejusson a döntőbe. A vitorlázóknál Finndingiben hat futam után a harmadik helyen álló Berecz Zsomborra újabb két futam vár. Sportlövészetben Mészáros Eszter az összetett versenyben lesz érdekelt, míg triatlonban a magyar vegyes váltó áll rajthoz. A vívóknál a női kardcsapat a negyeddöntőben a dél-koreaiakkal kezd.
A romániai küldöttség egyetlen sportágban sem lesz érdekelt a szombati versenynapon.
Atlétika
4.45 női 100 m gát, előfutam (Kozák Luca)
Kézilabda
13.30 női csoportmérkőzés, B csoport: Magyarország–Spanyolország
Sportlövészet
6.00 női összetett, alapverseny (Mészáros Eszter)
10.00 döntő
Triatlon
1.30 vegyes váltó (Bragmayer Zsanett, Tóth Tamás, Kovács Zsófia, Bicsák Bence)
Úszás
4.30 férfi 100 m pillangó, döntő (Milák Kristóf)
Vitorlázás
6.05 Finn dingi, 7-8. futam (Berecz Zsombor)
Vívás
4.00 női kard csapatverseny (Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta, Battai Sugár), nyolcaddöntő Dél-Korea ellen, negyeddöntő, az 5-8. helyért, elődöntő
12.30 bronzmérkőzés
13.30 döntő
Vízilabda
8.00 férfi csoportmérkőzés, A csoport: Magyarország–Egyesült Államok
8.00 férfi csoportmérkőzés, A csoport: Magyarország–Egyesült Államok
3.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1, Duna TV)
4.00 Evezés, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1, Eurosport 1)
4.30 Úszás, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 1, Eurosport 1, M4 Sport)
8.00 Férfi vízilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Magyarország–Egyesült Államok (TVR 1)
8.15 Női kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Oroszország–Franciaország (TVR 1)
9.30 Tenisz, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 1)
9.40 Strandröplabda, Olimpiai Játékok, Tokió (Eurosport 2)
10.25 Női röplabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Szerbia–Brazília (TVR 3)
11.00 Labdarúgás, 2. Liga: Petrolul–Jászvásári Poli (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
11.00 Labdarúgás, Olimpiai Játékok, Tokió: Spanyolország–Elefántcsontpart (TVR 1, Eurosport 1)
13.00 Labdarúgás, Olimpiai Játékok, Tokió: Brazília–Egyiptom (TVR 2, Eurosport 2)
14.00 Atlétika, Olimpiai Játékok, Tokió (TVR 3, Eurosport 1, Duna TV)
14.00 Női kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Magyarország–Spanyolország (M4 Sport)
13.30 Labdarúgás, 2. Liga: Hermannstadt–Buzău (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
14.30 Labdarúgás, Bundesliga 2: Hannover–Rostock (Digi Sport 2)
15.30 Női kézilabda, Olimpiai Játékok, Tokió: Norvégia–Hollandia (TVR 1)
16.00 Autóversenyzés, Forma–1, Magyarország, időmérő (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
19.15 Labdarúgás, 1. Liga: Voluntari–FC U Craiova (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport)
18.45 Labdarúgás, NB I.: Ferencváros–Kisvárda (M4 Sport +)
21.00 Labdarúgás, NB I.: Honvéd–Debrecen (M4 Sport +)
22.00 Labdarúgás, 1. Liga: Kolozsvári CFR–Chindia (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)
21.30 Labdarúgás, Bundesliga 2: Düsseldorf–Bremen (Digi Sport 2)
Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.
Befejeződött a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszása, a hétfő esti utolsó fordulóban eldőlt, hogy másodikként az Unirea Slobozia búcsúzik az élvonaltól.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!