
Az új rendszer adta lehetőséggel élve több számban is két-két hajó képviseli a magyar színeket, az ötkarikás lebonyolítás szerint pedig az előfutamból nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az előfutam első, illetve második helyével azonban a középdöntő előtt megspórolható az úgynevezett reményfutam.
A magyarok egy kivétellel éltek is ezzel a lehetőséggel. Női K-1 200 méteren Lucz Dóra szoros befutó után, célfotóval előzte meg ellenfeleit, míg Kárász Anna egy futammal később a második helyen ért célba.
Hasonló volt a forgatókönyv férfi K-1 1000 méteren is, ahol a világbajnoki és Európa-bajnoki címvédő Kopasz Bálint fölényes győzelmet aratott, Varga Ádám pedig a német Jacob Schopf mögött a második helyen ért célba.
„Jó pálya volt, élveztem, dinamikusan tudtam menni, szerintem az időjárás is megfelelő. Nem voltak túl erős ellenfeleim, így könnyedén meg tudtam nyerni a futamot. A középfutam már izgalmasabb lesz, szerintem nekem kedvezni fog, hogy két óra különbséggel rendezik a középfutamot és a döntőt” – értékelt a győriek esélyesek közé tartozó kajakosa, Kopasz Bálint.
A K-2 500 méteren címvédő, ötszörös ötkarikás bajnok Kozák Danuta is futamgyőzelemmel mutatkozott be a Sea Forest Waterway pályán – Bodonyi Dórával alkotott egységüknek csak a hátát nézhette a mezőny – és nem sokkal később a rutinos honvédos duó, Csipes Tamara és Medveczky Erika is megnyerte előfutamát.
„Nekem kemény a víz, nehezebb áthúzni rajta a lapátot és egy kicsi szembeszél is fújt. Tipikus első pálya volt, készülünk a holnapi napra, ami már jóval keményebb lesz” – nyilatkozott Kozák Danuta.
„Azt beszéltük meg, hogy csak magunkra figyelünk, nem fogunk kizökkeni a saját ritmusunkból, megpróbáljuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Ez sikerült” – értékelt a nyolcszoros világbajnok Medveczky Erika, aki 33 évesen először indult olimpián.
A nap során egyetlen magyar egységnek nem sikerült bejutnia a középdöntőbe: a fiatal Adolf Balázs, Fejes Dániel kenu kettes előbb hetedik, majd a reményfutamban negyedik lett 1000 méteren, így kedden a B döntőben fejezi be olimpiai szereplését. A hétfőn elkezdődött számok középfutamait és döntőit kedden rendezik.
A magyarok keddi programja:
középfutamok:
3.30 női K-1 200 m (Lucz Dóra, Kárász Anna)
4.00 férfi K-1 1000 m (Kopasz Bálint, Varga Ádám)
4.23 női K-2 500 m (Kozák Danuta, Bodonyi Dóra; Csipes Tamara, Medveczky Erika)
döntők:
5.37 női női K-1 200 M
5.45 férfi C-2 1000 m, B döntő (Adolf Balázs, Fejes Dániel)
5.54 férfi C-2 1000 M
6.21 férfi K-1 1000 M
6.47 női K-2 500 M
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!