
A háromszoros ötkarikás bajnok Hosszú pillangón alaposan bekezdett, az első fordulónál még vezetett, aztán végül másodikként kezdte meg a hátúszást, amelyben egy pozíciót rontott féltávig. Mellúszásban ugyan megtartotta dobogós pozícióját, de a japán Ohasi Jui és az amerikai Emma Weyant elhúzott tőle.
A szám ötszörös világbajnoka gyorson sem tudott újítani, sőt, két riválisa is utolérte, majd megelőzte, így végül a szombat esti előfutamban elért idejét jószerivel századra megismételve 4:35.98 perccel ötödikként ért célba. Ez az idő több mint egy másodperccel gyengébb, mint a budapesti Eb-n elért győztes teljesítménye volt májusban.
A mezőny másik magyar tagja, a mindössze 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória szokás szerint lassan kezdett pillangón és háton, majd mellen indult meg a mezőny után, s végül, akit reális esélye volt, azt meg is előzte, melynek köszönhetően 4:37.75 perces idővel ő is olimpiai pontszerzőként, a hatodik helyen fejezte be a versenyt.
Még a tegnapi úszást sem éreztem annyira rossznak, mint a mait. Bosszantó az idő és a helyezés is” – értékelt a szám 32 éves világcsúcstartója, aki megjegyezte, az elért időeredményeken látszik, hogy reggel kellett döntőt úszniuk, ugyanakkor hozzátette, „mindenkinek reggel” van.
Honfitársa, a budapesti Eb-n mögötte második Mihályvári-Farkas sokkal elégedettebben nyilatkozott:
Szombaton teljesült az álmom a döntővel, ezúttal pedig kiúsztam magam. Ahhoz képest most is jó volt, hogy délelőtt versenyeztünk, hét óra alvás után nem könnyű újra a maximumot nyújtani”.
Az FTC tehetsége még 1500 méter gyorson áll rajthoz, ott nem számít finálés szereplésre, de szeretné megismételni a hazai kontinensviadalon nyújtott teljesítményét. Az aranyérmet Ohasi nyerte meg 4:32.08 perces idővel. Az ezüst Weyanté lett, míg a bronzot a szintén amerikai Hali Flickinger gyűjtötte be.
Verrasztó Dávid negyedik lett vasárnap 400 méter vegyesúszásban a tokiói olimpián.
A 32 éves versenyző pillangón gyengén kezdett, utolsóként fordult a hátra, melyen megkezdte a felzárkózást, a mellet már ötödikként kezdte. Az utolsó 100 méteren, gyorson óriási verseny alakult ki a dobogós helyekért az amerikai Chase Kalisz mögött, azonban az FTC versenyzője, aki a harmadik helyen is haladt, kissé elfáradt, így 4:10.59 perces idővel negyedikként csapott a célba.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Újabb változás történt a Sepsi OSK keretében: a háromszéki klub bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Darius Oroian szerződését. A 22 éves jobbhátvéd a mögöttünk hagyott idényben alapembernek számított, ennek ellenére távozik a piros-fehérektől.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A szélsőséges kirohanásairól ismert Diana Șoșoacă EP-képviselő élesen kikelt Emil Boc ellen egy közösségi médiás bejegyzésében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!