
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) honlapja szerint a hétfő délelőtti edzés alatt Kovacsics Anikó korábban sérült válla kificamodott. Dr. Lohner Balázs csapatorvos elmondta, a vizsgálatot követően helyretettette a sérült ízületet, de Anikónak sajnos véget ért az olimpia, további vizsgálatok várnak rá, ezek ismeretében dől majd el a további kezelés.
– nyilatkozta Elek Gábor szövetségi kapitány.
„Nem egyszerű a helyzetünk, de természetesen mennünk kell tovább, készülünk a brazilok ellen, hiszen nagyon kevés idő áll rendelkezésre a meccsig. Anikónak jobbulást, gyógyulást kívánunk!” – üzente csapatkapitányának az FTC edzője.
A magyar válogatott kedden hajnali 5 órakor lép pályára Brazília ellen.
Helembai Fanny becserélésével kapcsolatban a magyar csapat, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság benyújtotta a csere kérelmet a megfelelő orvosi dokumentációval együtt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság visszaigazolását követően kerülhet be a játékos a 15 fős keretbe, és költözhet be az olimpiai faluba.
A brazilok elleni találkozóra a szabályok szerint 14 játékos nevezhető be.
A magyar női kézilabda-válogatott első tokió mérkőzésén vasárnap 30–29-es vereséget szenvedett a francia csapattól.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!