
A hazai csapat 8–1-re nyert a női torna első fordulójában, Fukusimában. Bár a stadion 30 ezer fő befogadására alkalmas, a meccset a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedések következtében mindössze mintegy 50 néző – tisztségviselők, médiamunkások – előtt bonyolították le.
Softballban tulajdonképpen a japánok a címvédők, miután legutóbb, 2008-ban ők diadalmaskodtak. A sportág – amely a baseball női változata – 2012-ben és 2016-ban nem szerepelt a programban.
Szerdán összesen három softball- és hat női futballmérkőzést rendeznek az ötkarikás játékokon.
Utóbbi tornán máris egy rangadóra kerül sor, a G csoportban a világbajnok amerikaiak azokkal a svédekkel csapnak össze, akiktől 2016-ban, Rióban kikaptak a negyeddöntőben.
A tokiói olimpiát eredetileg 2020 nyarán rendezték volna – az elnevezés maradt is Tokió 2020 –, de a pandémia miatt egy évvel elhalasztották.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!