A 26 fős mezőny ragyogó, napsütéses időben ugrott vízbe a Tokiói-öbölben kialakított pályán, ahol hét kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A szám világbajnoki címvédője, a német Florian Wellbrock azonnal élre állt és olyan tempót diktált, hogy elhúzott riválisaitól, előbb a francia Marc-Antoine Olivier, majd Rasovszky eredt utána.
Két kör után ez a trió félperces előnyt dolgozott ki az olasz Gregorio Paltrinieri által vezetett üldözőbollyal szemben.
A táv második harmadában a riói olimpián 1500 méter gyorson aranyérmes Paltrinieri elkezdte csökkenteni a hátrányát. Rasovszky a negyedik kör elején leváltotta az élen Wellbrockot, de ő sem tudott olyan tempót úszni, hogy megakadályozza a májusi, magyarországi Eb-n ebben a számban győztes olasz felzárkózását. Az ötödik körtől ismét Wellbrock vezette az élbolyt, amely azonban további egy-egy görög és izraeli versenyzővel bővült, azaz hat úszó maradt versenyben az érmekért.
A hatodik kör végén Wellbrock ritmust váltott, és kizárólag Rasovszky próbálta tartani vele a lépést, így az utolsó körre ez a duó 10 másodperces előnyt dolgozott ki.
A német sztár azonban szép lassan eltempózott az öt kilométeren világbajnok Rasovszkytól, akit pedig Paltrinieri üldözött. Az 500 méteres célegyenesre Wellbrock 15 másodperces előnnyel fordult rá, míg Rasovszky tízzel vezetett Paltrinieri előtt. Az olasz hosszú hajrát nyitott és pillanatok alatt magyar riválisa mellé ért, de a felzárkózás annyi energiát kivett belőle, hogy megelőzni már nem tudta Rasovszkyt.
Ebben a szakágban Magyarország második ötkarikás érmét nyerte Risztov Éva londoni diadalát követően.
Rasovszky a magyar olimpiai csapat 13. érmét szerezte a japán fővárosban, négy arany és három bronz mellett ez a hatodik ezüst.
Győzelmi kényszerrel lépett pályára a Sepsi OSK, de érvényes gólt nem tudott szerezni Jászvásáron. A háromszéki csapatnak egyre fogy az ideje: ha így folytatja, könnyen kieshet az élvonalból. A remény még él – de már alig pislákol.
Nem történt meglepetés a sepsiszentgyörgyi divízió I/A jégkorong-világbajnokság utolsó meccsén, szombaton este a Sepsi Arénában Nagy-Britannia három góllal legyőzte Lengyelországot és csoportelsőként jutott fel az elitbe.
George Simion és Nicușor Dan jutott be a romániai elnökválasztás második fordulójába a szavazatok hétfő reggel 7 órai, 99,99 százalékos feldolgozottsága szerint.
Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.
Reggel hét órakor elkezdődött Romániában a megismételt elnökválasztás első fordulója, amelyben 11 jelölt közül választhat a több mint 18 millió választópolgár.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!