
A nyitómeccsen Hondurast egy öngóllal verő, majd Dél-Koreától kiütéses, 0–4-es vereséget szenvedő román válogatottnak szerdán délben mindenképp győzelem kellett a továbbjutáshoz, ugyanis az óceániai rivális szintén három ponttal, de jobb gólkülönbséggel várta a találkozót.
Bár a találkozó első nagy gólszerzési lehetőségét Mirel Rădoi együttese alakította ki: a 11. percben Eduard Florescu a kapufát találta el, az új-zélandiak idővel átvették az irányítást.
Az első félidő második felében Chris Wood többször is veszélyeztetett, de a Burnley támadója szabadrúgásból, majd egy szöglet utáni fejesből sem tudott betalálni, Aioani a helyén volt.
A második játékrészben Michael Woud mutatott be nagy védéseket a csapatkapitány Marius Marin, illetve Andrei Rațiu fejesénél. A hajrára Mirel Rădoi hármas cserével próbálta felrázni csapatát,
de az utolsó húsz percben a román olimpiai csapat jobbára csak szenvedett, az új-zélandiak 59 százalékos labdabirtoklás mellett jutottak tovább a gól nélküli döntetlennel.
A csoport másik mérkőzésén Dél-Korea 6–0-ra gázolta el Hondurast, így az ázsiaiak hat ponttal nyerték meg a négyest.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!