Hirdetés

Az olimpián sem indul a legjobb román teniszező

Bizotssá vált: Simona Halep nem utazik Tokióba, Irina Begu indulhat helyette
Fotó: Shenzhenopentennis.com

2021. június 29., 11:35

Miután az utóbbi időben két nagy tornától, a párizsi Roland Garrostól és a Londonban jelenleg zajló Wimbledontól is visszalépett, eldőlt, hogy a vádlisérüléssel bajlódó Simona Halep a tokiói olimpia tenisztornáját is kihagyja.

2021. június 29., 11:35

Bár az olimpiai részvétel a legfontosabb célkitűzése volt ebben az évben, Simona Halep nem tud részt venni a tokiói játékokon. A korábbi világelső román teniszezőnek még májusban, a salakpályás római tornán szakadt el egy izom a vádlijában, a felépülés pedig sok időt vesz igénybe.

Halep kihagyta kedvenc Grand Slam-tornáját, a Roland Garrost, múlt héten pedig bejelentette, hogy nem tudja vállalni a wimbledoni megmérettetést sem, amelynek első főtáblás mérkőzéseit hétfőn rendezték.

Hirdetés

Hétfőn késő este az is nyilvánossá vált, hogy a konstancai sportoló a tokiói olimpián sem indul. Ezt elsőként Mihai Covaliu, a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) elnöke jelentette be a közszolgálati televízió egyik műsorában, később maga az érintett is megerősítette az információt a közösségi oldalain.

 „Semmi más nem tölt el nagyobb büszkeséggel, mint Romániát képviselni, de sajnos a vádlisérülésemből való felépülésre több időre van szükség, így azt a döntést hoztam meg, hogy nem indulok a nyári olimpián.

Miután a Roland Garrostól és a Wimbledontól is csalódottan léptem vissza, az ötkarikás játékok kihagyását hihetetlenül nehéz megemészteni, de elkötelezett vagyok, hogy erősebben térjek vissza.

Otthonról fogok szurkolni a román sportolóknak” – írta a kétszeres GS-bajnok teniszező.

Simona Halep hétfőn még a harmadik helyet foglalta el a női teniszezők egyéni világranglistáján, de miután címvédőként kihagyni kényszerült a wimbledoni tornát, kétezer pontot veszít, így könnyen lehet, hogy hamarosan kikerül a top tízből a WTA-rangsorban.

Kapcsolódó

Egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy a teniszezők közül Romániát Sorana Cîrstea képviselheti Tokióban, a 31 éves bukaresti teniszező azzal vívta ki az ötkarikás tornán való szereplés jogát, hogy az idei Roland Garroson a nyolcaddöntőig menetelt.

Cîrstea után Patricia Maria Țig következik a világranglistán, de a karánsebesi versenyző már jelezte, hogy nem kíván részt venni az olimpián, így Halep helyett az akutális ranglistán a negyedik legjobb román teniszező, Irina-Camelia Begu indulhat Tokióban.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!