
A 23 éves Siklósi Gergely remekelt vasárnap a férfi párbajtőrvívók versenyében. Sorrendben a kínai Tung Csaón, a marokkói Husszam Elkordon, a dél-koreai Pak Szang Jungon és az olasz Andrea Santarellin át vezetett az útja az aranycsatáig.
Itt pedig a francia Romain Cannone volt az ellenfele, aki tartalékként érkezett az olimpiára, de akárcsak Siklósi egész nap kiválóan vívott. Beszédes adat, hogy Cannone még soha nem jutott el a nyolcaddöntőig a vébéken, Eb-n pedig a legjobb eredménye a 34. hely, soha egyetlen világversenyen sem állt a dobogón.
Igazi fekete lóval volt dolga tehát vasárnap a tokiói olimpia férfi párbajtőr döntőjében Siklós Gergelynek, aki vezeti a szakág világranglistát – valamelyest ő volt a favorit.
Az első két tust a francia vitte be, Siklósi gyorsan egyenlített. Az első három perc ugyanezen séma szerint zárult, 4–4 után fújhattak egyet.
Egy együttes találatot követően Gergely 6–5-nél vette át először a vezetést. Fordítani tudott innen Cannone, sokkal pontosabban szúrt, 12–8 lett pillanatok alatt, a második harmad végére pedig már 14–9 lett az állás javára.
Innen már nem volt visszaút, 15–10-re nyert a francia, így Siklósi Gergely nyakába az ezüstérem került.
Szilágyi Áron aranyérmét követően ez a magyar küldöttség második dobogós helyezése a tokiói nyári olimpiai játékokon.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!